Pesti Srácok

Beégették Pécset – Vádemelés a kulturális fővárosi beruházásokból hasznot húzó vállalkozók ellen

null

Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program beruházásainak fővállalkozójaként működő cég két vezetője ellen - közölte a Baranya Megyei Főügyészség.

A Varga-Koritár György megyei főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyészség a két ember ellen különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és további huszonkét rendbeli bűncselekmény miatt emelt vádat.

A vádlottak által irányított gazdasági társaság 2009-ben, az EKF-projekt keretében mintegy kétmilliárd forint vállalkozói díjról szóló szerződést kötött a pécsi önkormányzattal beruházások kivitelezésére.

PestiSracok facebook image

A vád szerint a kft. nemcsak a kivitelezés előfinanszírozásához szükséges tőkével nem rendelkezett, hanem munkaerővel, eszközökkel és anyaggal sem a vállalt munkához, ezért kötelezettségeit alvállalkozók igénybevételével kívánta teljesíteni.

A cégvezetők az alvállalkozók által elvégzett munkák után számlákat állítottak ki az általuk irányított társaság nevében, majd azokat benyújtották az önkormányzathoz. A város és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ezen számlák alapján kifizette a mintegy kétmilliárd forintot a fővállalkozónak.

Annak ellenére, hogy a fővállalkozó teljes egészében megkapta a számlákon szereplő összegeket, a vádlottak egyáltalán nem vagy nem teljes körűen fizették ki az alvállalkozóikat. A pénzből 2009 és 2011 között mintegy 350 millió forintot a maguknak, illetve az érdekeltségükbe tartozó kft.-nek juttattak kölcsön címén. A cégvezetők húsz alvállalkozónak maradtak adósai cégenként százezer és százmillió forint közötti összeggel. Ezzel 550 millió forint kárt okoztak, amelyből 320 millió térült meg.

Miután a fővállalkozó több százmillió forint tartozást halmozott fel, a társaságot fiktív személyeknek értékesítették úgy, hogy a cég még meglévő 80 millió forint vagyonát eltulajdonították. E fiktív cégeladásban további négy ember vett részt, akik ellen szintén vádat emelt az ügyészség. A gazdasági társaság két vezetőjét a huszonhárom rendbeli bűncselekmény közül a legsúlyosabbért öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

Forrás: MTI Fotó: pecsiujsag.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.