Pesti Srácok

Milliárdos csalás és sikkasztás gyanúja három alapítványi iskolánál

Milliárdos csalás és sikkasztás gyanúja három alapítványi iskolánál

Csaknem 3,5 milliárd forint összegű költségvetési támogatást kér számon a NAV három oktatási alapítványon és az általuk működtetett iskolákon – írta a Magyar Nemzet a birtokába jutott dokumentumok alapján.

A NAV közép-magyarországi regionális bűnügyi igazgatósága hat különböző büntetőügyet összevonva költségvetési csalás és sikkasztás gyanúja miatt jelenleg ismeretlen tettesek ellen folytat nyomozást a Drégelyvár Oktatási Központ Alapítvány (DOK), a Harmadik Évezred Oktatásáért Alapítvány (HÉO), valamint a Tanult és Képzett Emberekért Közhasznú Alapítvány (TKEK) tevékenységével összefüggésben – értesült a Magyar Nemzet.

A gyanú szerint olyan tanulók után is felvettek költségvetési támogatásokat, akik nem jártak az alapítványok által működtetett iskolákba, vagy éppen papíron több oktatási intézményben is nyilvántartották őket. Az eddigi adatok szerint több ezer károsultja lehet az összevont ügyeknek. A nyomozás várhatóan évekig eltart a többmázsányi irat és a kihallgatandó tanúk nagy száma miatt.

PestiSracok facebook image

A hvg.hu is írt arról még nyár elején, hogy állami normatívából és százezres tandíjakból is jócskán begyűjtött a Drégelyvár Oktatási Központ Alapítvány és a körülötte lévő cégek, aztán egyszer csak bezárták az iskoláikat. Vizsga előtt álló diákok és bérükre váró tanárok tucatjai maradtak hoppon. Pár hete pedig arról számoltunk be, hogy tucatjával kaptak mostanában ügyvédi fizetési felszólítást állítólagos tandíjelmaradásuk ügyében azok a diákok, akik tavaly kénytelenek voltak félbehagyni a szakiskolai tanulmányaikat. Abszurd módon a leveleket az a képző küldeti, amely az oktatást be sem fejezve már egyszer lelépett a pénzükkel, s ezért büntetőeljárás is folyik ellene.

Forrás: Magyar Nemzet/hvg.hu

Fotó: infocegled.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.