Pesti Srácok

A NAV is belenézne a forradalmi kasszába

A NAV is belenézne a forradalmi kasszába

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozást rendelt el az MSZP józsefvárosi tagszervezetével szemben – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egy korábban nyilvánosságra került hangfelvételen a józsefvárosi szocialista vezetők hétszámjegyű befizetésekről és a pártkassza utólagos kifehérítéséről beszéltek.

Számvitel rendjének megsértése bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a NAV az MSZP józsefvárosi tagszervezetének vonatkozásában. A feljelentést Tényi István a MagyarIdők.hu által nyilvánosságra hozott felvétel nyomán tette.

Emlékezetes, a felvételen a MagyarIdők.hu beszámolója szerint Komássy Ákos kerületi elnök azt mondja, hogy a szervezet “feketekasszájából” finanszírozták 2014-ben azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni. Példaként személyi és bizonyos kampánykiadásokat említett. Az említett ülésen részt vett Katona Tamás, az MSZP pártigazgatója, a helyi pártszervezet igazgatója, Komássy Ákos, Torzsa Sándor a Societas országos elnöke, és a helyi pártszervezet olyan vezetői, mint Jóvér Ágnes elnökségi tag, vagy Komássy Kinga, aki hivatalosan nem gazdasági ügyvivő, aki „sokat tud a pénzügyekről”.

PestiSracok facebook image

Az MSZP a hírre reagálva közölte, a párt ellenőrzőbizottsága megvizsgálta a VIII. kerületi szervezet gazdálkodását. Mint írták, „megállapítást nyert, hogy a kerületi szervezet nem követett el jogszabályba ütköző tevékenységet”. A pénzügyi ellenőrző bizottság ezzel együtt a jogszabályokban szereplőnél szigorúbb dokumentumkezelést és házipénztár-kezelési szabályzatot írt elő, hogy a tudatosan, szándékkal félremagyarázható hibák is elkerülhetők legyenek.

Mint arról beszámoltunk, az ügy kapcsán a Fidelitas is feljelentést tett. Az Böröcz László, ifjúsági szervezet elnöke akkor úgy nyilatkozott, különösen rossz szájízt kölcsönöz az ügynek a forradalmi kassza elnevezés, amely a legsötétebb szocialista időket, a tipikus szocialista gondolkodást idézi. Böröcz szerint fölvetődik a kérdés, vajon elszigetelt eset -e a VIII. kerületi MSZP tagszervezetének esete, vagy az egész párt ilyen módon, fekete pénzek segítségével működik, és tartja fönn magát.

Forrás: PestiSárcok.hu Fotó: zetapress.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.