Pesti Srácok

Azonosították az egyik elkövetőt

null

A francia főügyész sajtótájékoztatóján közölte: sikerült azonosítaniuk az egyik elkövetőt. A francia születésű férfi hat családtagját is őrizetbe vették a november 13-án, péntek éjjel elkövetett öngyilkos merényletekkel kapcsolatban. A merénylőről tudták a hatóságok, hogy már évekkel ezelőtt csatlakozott a radikális iszlámhoz. Korábban nyolc alkalommal volt letartóztatva, de a börtön minden alkalommal sikerült elkerülnie. A rendőrség most azt vizsgálja, járhatott-e Szíriában a támadás-sorozatot megelőzően, valamint kapcsolatban volt-e az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezettel.

A merénylő apját és 34 éves bátyját szombat este őrizetbe vették és átkutatták a lakásukat. A támadó testvére az AFP-nek ezt mondta: „Ez őrület. Tegnap Párizsban voltam és végignéztem, hogy mi történik.” A férfi, akinek a merénylőn kívül van még két fiú és két lány testvére, önként jelentkezett a rendőrségen, miután kiderült, hogy öccse érintett a támadásokban. Tudta, hogy testvére bűntényekbe keveredett, meg is szakította vele a kapcsolatot évekkel ezelőtt, de azt nem gondolta volna, hogy radikalizálódni fog.

Omar Ismail Mostefai az a terrorista, aki pénteken a Bataclan nevű szórakozóhelyen lépett akcióba. Mostefai 1985-ben, Courcouronnes-ban született. Az algériai származású férfi nem volt ismeretlen hatóságok előtt, habár korábban csak kisebb bűncselekményeket követett el. 2004 és 2010 között nyolcszor állt bíróság előtt, de sosem került börtönbe. Az egyik leszakadt ujjáról vett ujjlenyomata alapján azonosították, ő volt annak a három támadónak az egyike, akik felrobbantották magukat a klubban. 2010-ben bekerült a francia belbiztonsági szolgálat (DGSI) nyilvántartásába radikalizálódás miatt, de a hatóságok tudomása szerint nem tartozott semmilyen terrorista hálózathoz és nem is vizsgálódtak ellene terrorizmus miatt.

PestiSracok facebook image

A hatóságok szerint három csoport dolgozott együtt összehangoltan a támadásokban, mindegyik terrorista robbanószerkezet viselt a testén. A francia rendőrség megtalálta a merénylők meneküléshez használt autóját is. A támadásokban belga rendszámú autókat is használtak. Belgiumban három embert vettek őrizetbe a párizsi támadás miatt. A belga miniszterelnök bejelentése szerint az egyik elfogott férfi ott volt pénteken este Párizsban.

A párizsi Bataclan kerület egyik koncerttermében túszokat ejtett három fegyveres, aki az első jelentések szerint ott mintegy 80 nézőt ölt meg. A többieket órákkal később sikerült kiszabadítani. A terroristák a túszmentő akció során felrobbantották magukat, egy merénylőt a rendőrök lőttek le. A merényletet a magát Iszlám Államnak nevező szélsőséges szunnita szervezet vállalta magára.

A francia elnök rendkívüli állapotot hirdetett az egész országban, és szigorított határellenőrzést vezetett be. Emelték a biztonsági készültséget több ezer katona és rendőr átvezénylésével.

Euronews; Nol.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.