Pesti Srácok

Éves bérlettel kompenzálná a BKK az ártatlanul rabosított nőt

null

A BKK jelenlegi információi szerint az ellenőrök a hatályos szabályoknak megfelelően jártak el, azonban a helyzetre való tekintettel Dabóczi Kálmán, a központ vezérigazgatója levélben kér elnézést az érintett utastól, emellett egy éves bérletet kínált fel neki.

A BKK közleményében emlékeztetett arra, hogy vasárnap a 3-as metró Kálvin téri állomásán a jegyellenőrök egy utas bérletét hamisnak ítélték, ezért őt pótdíjjal büntették. A nő társa a rendőrök segítségét kérte, akik a kapitányságra vitték az utast és az ellenőröket is.

A BKK pedig úgy döntött, áttekinti a jegyellenőrzéssel és pótdíjazással kapcsolatos szabályozást. Megvizsgálja annak lehetőségét, hogy ha a BKK jegyellenőrei olyan jeggyel vagy bérlettel találkoznak, amelynek külső jegyei alapján kétség merül fel annak valódiságát illetően, akkor csak a kifogásolt jegy vagy bérlet központi ellenőrzése után induljon el a pótdíjazási folyamat.

PestiSracok facebook image

Jelezték, hogy a helyzetet a 2017-től fokozatosan kiépülő elektronikus jegy- és bérletrendszer oldja majd meg teljesen, mivel hordozható készülékekkel fogják ellenőrizni a jegyek és bérletek érvényességét.

A fővárosi nő ellen a rendőrség vasárnap hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken azt közölte: a nyomozás során beszerzett bizonyítékok és az ugyanattól a szakértőtől származó két, egymásnak ellentmondó vélemény alapján az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, és a rendőrség intézkedett a nő adatainak törléséről.

Az eljárás megszüntetéséről szóló határozatot a IX. kerületi Rendőrkapitányság vezetője személyesen kézbesítette a hölgy részére, és egyben átadta Budapest rendőrfőkapitányának levelét, amelyben elnézést kér a hölgytől az eljárással okozott kellemetlenségekért" - írták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője a történteket fegyelmi eljárás keretében vizsgáltatja.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.