Pesti Srácok

19 milliárddal támogatja a kormány hét cég beruházásait

19 milliárddal támogatja a kormány hét cég beruházásait

Négy külföldi és három magyar vállalat nagyberuházását támogatja a kormány összesen több mint 19 milliárd forinttal - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

A miniszter ismertetése szerint a kormány szerdán fogadta el előterjesztését a hét vállalat beruházásához nyújtandó állami támogatásról. A vállalatok összesen 99,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat és ezzel 2065 új munkahelyet teremtenek - tette hozzá. Támogatásban részesül három autóipari vállalat - a német Bosch, az indiai SMR, és a japán Exedy Dynax -, valamint a svájci Interspan Faipari Kft., továbbá három magyar cég, a könnyűfémöntéssel foglalkozó Ecseri Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a baromfivágással és -feldolgozással foglalkozó Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. és az MCS Vágóhíd Zrt.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar beruházás-ösztönzési rendszer már nemcsak a nagy nemzetközi vállalatok, hanem a közepes, nagyvállalati szint felé tartó magyar cégeknek is elérhetővé vált.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.