Pesti Srácok

Az ötödik terror-készültségi szint bevezetését tervezik Belgiumban

null

Az eddigi legmagasabb, a negyedik terrorfenyegetettségi szint feletti újabb, az ötödik szint bevezetésének tervével állt elő Koen Geens belga igazságügyi miniszter - írja hét végi számában a La Libere Belgique francia nyelvű belga napilap.

Az újabb szint bevezetését lehetővé tévő törvénymódosítás indítványának első megbeszélései a hét második felében lezajlottak, a törvény módosítása már folyamatban van teljes egyetértésben a belügyminisztériummal - idézi az igazságügyi miniszter szavait a napilap.

Az ötödik készültségi szintet abban esetben lehet majd alkalmazni, ha az esetleges veszélyforrás kitervelőinek személye és tartózkodási helye is ismert. A jelenlegi legmagasabb, négyes fokozatot meghatározása szerint "közvetlen veszély" esetén lehet elrendelni.

PestiSracok facebook image

A Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) vezetője, André Vandoren szerint időszerű az ötödik szint törvénybe iktatása, mivel a testület létrehozása és a terrorfenyegetettségi szintek 2006-os bevezetése óta nagyon sokat változott a helyzet, a fenyegetések már nem ugyanolyanok, mint régen.

MTI

Fotó:maszol.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.