Pesti Srácok

A munkabérek magas adóterhe gátolja a nagyobb léptékű bérreformot

A munkabérek magas adóterhe gátolja a nagyobb léptékű bérreformot

Csökkenteni kell az élőmunka terheit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, Dávid Ferenc szerint, mert a jelenlegi állami jövedelem-elvonási rendszer gátja egy nagyobb arányú bérreformnak.

A főtitkár az MTI-nek adott interjúban kifejtette: most 100 ezer forint bruttó bér a munkaadónak a járulékok miatt 128,5 ezer forintba kerül, míg a dolgozó 65,5 ezer forintot kap kézhez. Egy forint nettó bér kifizetéséhez csaknem egy forint állami elvonás párosul. A főtitkár egyetért azzal, hogy a minimálbér nettó értékét közelíteni kell a létminimumhoz, ez "tisztességes törekvés a szakszervezetek részéről", ám hozzátette: a jelenlegi adó- és járulékkörnyezetben a munkaadók nem tudják vállalni. Úgy vélte, a közszféra "túlfoglalkoztatása" kiemelkedően nagy kiadás az államnak, amit csak túlzott adóztatással lehet egyensúlyban tartani. Amíg ezt a kiadást nem mérsékli a kormány, addig nem tud adót és járulékokat csökkenteni, amire pedig a vállalkozói szférának szüksége volna. Egy olcsóbb, hatékonyabb államot a gazdaság jobban tudna működtetni - mondta.

Dávid Ferenc üdvözölte a lakásépítések áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését, mivel szavai szerint a magas áfakulcs "felkérés volt feketegazdaságra". Jelentős beruházásélénkítő és foglalkoztatás-párti intézkedésről van szó, amely a gazdaság kifehérítéséhez is hozzájárul az építőiparban, amely "rendkívül fertőzött" terület - tette hozzá. A vasárnapi és éjszakai nyitva tartás tilalmáról szóló törvény szerinte közgazdaságilag nem megalapozott, elhibázott lépés volt. Úgy vélte, az intézkedés az idegenforgalomra, elsősorban a Balatonnál kifejezetten káros hatással is volt. A számok azt mutatják, hogy lassan megszokják az emberek a hatnapos nyitva tartást, azonban nem mennek át a kisebb élelmiszerüzletekhez, így a hazai - családi keretek között üzemeltetett - boltok nem jutottak forgalmi többlethez - mondta.

PestiSracok facebook image

Dávid Ferenc beszámolt arról is, hogy a munkaadók nem támogatják a közfoglalkoztatás jelenlegi mértékű elterjedését, amelyre jövőre 340 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből, és immár széleskörű foglalkoztatási formává vált. A felmérések szerint 100 közfoglalkoztatottból 13-15 megy csak vissza az üzleti szférába. Akkor lenne jó ez az "inkubátor" rendszer, ha legalább minden második ember vissza tudna térni az elsődleges munkaerőpiacra - vélekedett. A közfoglalkoztatás rendszerbe állítása tehát lehet "rendkívüli idők rendkívüli intézkedése", de hosszú távon nem játszhat meghatározó szerepet a munka-aktivitás és a gazdaság fellendítésében.

Szöveg: MTI

Fotó: baki-agrocentrum.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.