Pesti Srácok

A dánok visszautasítják a náci párhuzamot

A dánok visszautasítják a náci párhuzamot

A kormányjavaslat, mely szerint a dán rendőrség engedélyt kap arra, hogy készpénzt és ékszereket keressen a menekültek csomagjaiban, és ha azok értéke 400 eurónál nagyobb, akkor elkobozza az ellátás fejében, nemzetközi felháborodást keltett.

A dán integrációs miniszter, Inger Stojberg az interneten visszautasítja a náci Németországgal vont párhuzamot mondván, hogy ugyanígy kezelik saját állampolgáraik ügyét is. Ha valamelyikük munkanélküli segélyért folyamodik, először bizonyítania kell, hogy nincs olyan ingósága, amelynek értéke meghaladja a 10 ezer koronát. Ha van, annak eladására kötelezik, és csak azután kaphat segélyt. Dániában alapelv, hogy mindenki tegyen meg magáért mindent, amit csak tud, és csak akkor kérjen segítséget, ha egymaga nem boldogul. És ez éppúgy vonatkozik azokra, akik most érkeznek, mint ahogyan azokra, akik itt születtek – jelentette ki a tárcavezető.

Dánia sokat szigorított a bevándorlókra és a menekültekre vonatkozó jogszabályain tavaly óta. Dánia útba esik a menekülteknek Svédország felé, de maradni nem nagyon akarnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: euronews.com fotó:mno.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.