Pesti Srácok

Ausztria nem kér a migránsokból

Ausztria nem kér a migránsokból

Nem fogadna be több menekültet és egyetért a határellenőrzéssel az osztrákok többsége, ugyanakkor elégedetlen az európai menekültügyi intézkedésekkel - derült ki egy osztrák közvélemény-kutató cég pénteken közzétett felméréséből.

A linzi IMAS intézet több mint ezer ember megkérdezésével végzett kutatást még a párizsi terrortámadások előtt, októberben. A megkérdezettek mintegy kétharmada a háborús menekültekre és a menedékkérőkre érvényes létszámstopot vezetne be. A felmérésben résztvevők 85 százaléka folytatná az osztrák határ mentén zajló ellenőrzéseket, egyúttal csaknem ennyien támogatják az egységes uniós kvótát is. Az osztrákok kicsivel több mint a fele egyetért azzal, hogy Ausztria kerítésépítésbe fogott. Az Európai Unió (EU) menekültügyi intézkedéseivel mintegy 70 százalék elégedetlen, 56 százalék szerint pedig az uniónak közvetlenül a háborús övezetekben kellene megoldania a problémát, amennyiben szükséges, akár katonailag is.

A megkérdezettek hetven százaléka szerint az embereknek meghatározott időre szóló menedékstátuszt kellene kapniuk Ausztriában, nyolcvan százalék szerint pedig már az osztrák határnál le kellene folytatni a gyorsított menekültkérelmi eljárást. Az osztrákok négy százaléka viszont három hónapra otthonába is befogadna háborús menekülteket. Az intézet elemzése szerint a lakosság hangulata a tehetetlenség és a túlterheltség érzése között ingázik, 26 százalék együtt érez a menekültekkel, azonban nőnek az aggodalmak is. Főleg az átláthatatlan méretű embertömegtől, a politikai megoldások csődjétől, a társadalom iszlamizálódásától, valamint az erőszak és a bűncselekmények növekedésétől tartanak az osztrákok.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.