Pesti Srácok

Irán: Lezárja a nukleáris fegyverek kifejlesztésére vonatkozó vizsgálatát a NAÜ

null

Hivatalosan is lezárja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) azt a vizsgálatát, amely arra vonatkozik, hogy Irán a múltban tett-e erőfeszítéseket nukleáris fegyverek kifejlesztésére, azonban továbbra is felügyeli az országban zajló tevékenységeket - közölte a szervezet kedden tartott bécsi ülése után.

A bejelentett határozat újabb lépést jelent afelé, hogy pont kerüljön egy tizenkét éve tartó konfliktus végére, vagyis eloszlathatóvá váljon a nyugati országok azon gyanúja, hogy Teherán békés célúnak mondott atomprogramja ürügyén nukleáris fegyver előállítására törekszik. A keddi döntést a 35 állam képviselőiből álló NAÜ-kormányzótanács beleegyezésével hozták. A határozat Irán számára azt jelentheti, hogy 2016 első negyedévétől lépésben feloldhatják az ország elleni gazdasági büntetőintézkedéseket, vagyis a kőolajembargót és Irán kizárását a banki tranzakciókat bonyolító SWIFT rendszerből.

Irán a döntést követően üdvözölte a bejelentést. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter azt mondta: az atomvita már történelemnek számít, ezért előre kell tekinteni, és új pályára kell állítani a NAÜ és Irán közötti együttműködést. A keddi bejelentést követően javulás várható Irán és a nyugati hatalmak, elsősorban az Európai Unió (EU) közötti viszonyban, és Teherán közelebb kerülhet ahhoz, hogy az Egyesült Államokkal újra diplomáciai kapcsolatot létesítsen. Az iráni emberek mindennapjaiban is minőségi változást jelenthet a szankciók feloldása, valamint Haszan Róháni iráni elnök és a reformerők képviseletének megerősödése várható.

PestiSracok facebook image

Az Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) július 14-én Bécsben kötötték meg a Teherán atomprogramjáról szóló egyezményt. A megállapodás célja annak szavatolása, hogy Irán nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál, amiért cserébe a nemzetközi közösség a perzsa állam elleni szankciók fokozatos feloldását vállalja. Teherán az atomalku értelmében korlátozza nukleáris tevékenységét, így egyebek között tíz éven belül a jelenlegi 19 ezerről nagyjából 6 ezerre csökkenti az urándúsításhoz használatos centrifugái számát.

MTI Fotó: irannews.com  

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.