Pesti Srácok

Közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás a magyar kamionos miatt

Közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás a magyar kamionos miatt

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya indított eljárást közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – tudta meg az Origo.hu. A Calais-nál készült videón az látszik, hogy a magyar kamionos az autópályán kövekkel dobáló migránsokra rántja a kormányt, a sofőr azonban állítja, kikerülő manővert hajtott végre.

Tényi István bejelentése nyomán eljárást indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés gyanúja miatt. A feljelentést alapjául szolgáló, magyar kamionos által közzétett videón az látszik, ahogy a söfőr a kamionokat dobáló vagy azokra feljutni próbáló migránsok egy útszéli csoportjára rántja a kormányt trágár szavak kíséretében. A kamionos nem kommenálta a feljelentés hírét.

Emlékezetes, korábban a sofőr az eset kapcsán úgy nyilatkozott, „akik az autópályán randalírozva fosztogatnak és garázdálkodnak, azok maximum a törvény elől menekülnek valahonnan. Vannak igazi és sajnálatra méltó szerencsétlenek is ez tagadhatatlan. Ők a bozótos sűrűjéből ki -kitekintgetnek, karonülő gyerekeiket rongyos ruhákban húzzák, vonják és a nagyobbacskákkal veszekednek, hogy tegyék le ami a kezükbe van és NE DOBÁLJÁK a kamiont.” Hozzátette, az egész európai közösség szégyene a sikertelen integráció.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: origo.hu Fotó: hírek24.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.