Pesti Srácok

Légicsapások Szíriában - ezúttal orosz gépek?

null

Legalább 43 ember meghalt abban a légitámadás-sorozatban, amelyet valószínűleg az orosz légierő hajtott végre a szíriai Idlib városának központja ellen –tájékoztatott a BBC.

Egy piacot, otthonokat és hivatali épületeket egyaránt találat ért. Túlélőket még mindig próbálnak menteni, de nehéz a munka a romok miatt – mint azt egy polgári védelmis mondta a bbc-nek.

Oroszország még nem erősítette meg, hogy ő vitelezte ki a légicsapásokat a terület ellen. Mint ismeretes, Oroszország légitámogatással segíti Bashar el Asszad elnök rezsimjét szeptember óta.

PestiSracok facebook image

Oroszország álláspontja szerint csak terroristákra céloz, főképp az ISIS-t követő dzsihadista militánsok ellen támad, azonban helyi aktivisták tájékoztatása szerint a nyugat által támogatott lázadó csoportokat éri főképp találat.

Az Asszad rezsim elleni Koordinációs Bizottság állítása szerint több mint 170 ember sérült meg a támadásokban.

Az iszlamista kormányellenes lázadók Idlib városát ebben az évben foglalták el, ez volt a második tartományi központ amely lázadó kezekbe került, miután Rakkát viszont az ISIS hódította meg.

Az iszlamista kormányellenes lázadók előretörése erőteljes veszélyt jelent a közeli tengerparti régióra, amely az Asszad rezsim bástyájának számít. Ugyancsak vasárnap robbanás volt egy katonai buszon, amely a damaszkuszi külvárosban közlekedett, és több ember itt is megsérült.

Még hét elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadott egy tervet, amely a békefolyamatot segíthetné elő Szíriában. A terv a szír kormány, nemzetközi szervek és az ellenzék tárgyalásain elhangzottakat rögzítette, de egyelőre komoly nézeteltérések vannak a legfontosabb kérdésekben, így például Asszad szerepével kapcsolatban.

A szíriai polgárháború - amely immár az ötödik évébe lép – több mint 250 000 áldozatot követelt és milliók menekültek el a térségből az ENSZ tájékoztatása szerint.

Forrás:bbc.com

Fotó:bbc.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.