Pesti Srácok

Nem lehet felső korlátot alkalmazni a menedékkérők számára Németországban?

Nem lehet felső korlátot alkalmazni a menedékkérők számára Németországban?

A Bundestag tudományos szolgálatának egyértelműen komoly kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy jogszerű-e a politikai menekültek befogadásának felső határát megállapítani. Ez derült ki egy jelentésből, amelyet a német parlamenti szakértők mutattak be az ARD stúdiójában.

A jogászok megvizsgálták a német alaptörvényt és uniós jogi környezetet, és ebből készült egy jelentés Angela Merkel német kancellár (CDU) számára, amely azt az eredményt hozta, hogy az alapvető menedékjogra vonatkozó részek szerint a politikailag üldözöttek befogadásának tekintetében nem ismert a felső határ.

Alapjában véve a jelentés azt állapítja meg, hogy az EU menekültügyi és menekültekkel foglalkozó szabályai nem tartalmaznak olyan iránymutatást, "amely korlátozza a nemzetközi védelmet kérők számát". A szakértők rámutattak, hogy ebben a kérdésben a szabályok, az EU jogi környezetben közvetlenül alkalmazandók a nemzeti jogban.

PestiSracok facebook image

Szintén problematikus egy esetleges bevezetése uniós szintű felső határnak a menedékkérők befogadásában. Ennek alátámasztására a jelentés a 18. cikk és a 19. cikket idézi az EU Alapjogi Chartájából.

Az úgynevezett felső határ ezért csak akkor képzelhető el, ha az érintett menekülteket ki lehetne utasítani a genfi ​​egyezmény szerinti biztonságos harmadik országokba. Azonban "erősen kétséges" a jelenlegi jogi környezetben, hogy ez alkalmazható lenne a németek számára.

Forrás: Die Zeit/Ard.de

Fotó: Die Zeit/Hanaui menekülttábor

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.