Pesti Srácok

Szakértő: az MKB eladás valószínűleg rendben van

null

A rossz hiteleitől megszabadított MKB részvényeinek 100 százalékát eladják 2016 június végéig. Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Kecskés Andrást, a PTE docensét, milyen kérdések merülhetnek fel az MKB vásárlás során.

A jegybank elnökhelyettese rávilágított, az Európai Unió elvárása szerint az értékesítés nyilvánosan, transzparensen és nem diszkriminatívan zajlik majd nemzetközi tanácsadók bevonásával, az eladás folyamatait pedig a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően bonyolítják. Elmondta: az értékesítés nem kötelező ajánlattételi szakasza lezárult, 2016 január elején indul a kötelező ajánlattételi időszak. Nagy Márton közölte azt is, hogy az MKB Bank szanálása során 343 343 milliárd forintnyi rossz minőségű bruttó (megképzett céltartalék előtti) kitettségétől szabadítják meg a szanálás során az MKB Bankot. Ebből 130 milliárdnyit piaci szereplőknek már eladtak, 213 milliárdnyit pedig az MNB által irányított Szanálási Vagyonkezelő vesz át karácsonyig 45%-os értéken négy nagybank (Erste, K&H, OTP, UniCredit) konzorciális hiteléből.

A szanálás során az eddigi tulajdonos magyar államnak nincs pénzmozgása, így kizárólag cash flow alapon nézve 17 milliárd mínusz mutatkozik a költségvetésben. 2016 közepéig kell értékesíteni az immár értékes banknak számító MKB-t, amely karácsonyig teljesen megtisztul toxikus eszközeitől. Az eladó az EU előírása miatt a bankot most átvevő Szanálási Vagyonkezelő lesz, így az eladási árat nem az eddigi tulajdonos állam zsebeli be. "Nincs susmus, mindent az EU előírásainak megfelelően teszünk" - válaszolt a kritikákra az MNB alelnöke. milliárd forint rossz bruttó követeléstől szabadult meg.

PestiSracok facebook image

A PTE jogtudományi kar tanszékvezető docense, Kecskés András szerint a dolog valószínűleg rendben van, a következőképp magyarázta a bennünk felmerült kérdéseket:

Mik az unió elvárásai konkrétan?

Hogyan értendő, hogy az eladás nyilvános és transzparens?

Mit tehetnek a nemzetközi tanácsadók és milyen szerepük lehet?

Mit jelent az értékesítés nem kötelező ajánlattételi szakasza?