Pesti Srácok

Trócsányi szerint csupán technikai jellegűek a bizottság kifogásai

Trócsányi szerint csupán technikai jellegűek a bizottság kifogásai

Az Európai Bizottság (EB) nem talált érdemi hibát a magyar intézményrendszerben a legfontosabb pontokat illetően, csupán néhány "technikai", főleg a jogalkalmazást érintő kérdéssel kapcsolatban emelt kifogást abban a levélben, amelyet csütörtökön küldött Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI tudósítójának csütörtökön Újvidéken, ahol a magyar kormány igazságügyi politikájáról tartott előadást.

A politikus elmondta, hogy Budapest először októberben kapott levelet az EB-től, amely a menekültügyre vonatkozó jogszabálycsomag minden pontját érintette. A magyar fél 40 oldalas választ adott, amelyre csütörtökön érkezett meg a viszontválasz. Trócsányi László megfogalmazása szerint az EB kérdései néhány "díszítőelemmel" kapcsolatosak, érdemi kérdések nem merültek fel, főleg a jogalkalmazásokkal kapcsolatos témák szerepelnek benne.

Ide tartozik például a tolmácsolás-fordítás kérdése - részletezte az igazságügyi miniszter. Az EB szerint aggályos, hogy az illegális határátlépéssel kapcsolatos gyorsított büntetőeljárásokra vonatkozó magyar törvény nem tartja tiszteletben az eljárás során igénybe vehető fordításhoz és tolmácsoláshoz való jogról szóló uniós irányelv rendelkezéseit, amelyek biztosítják, hogy a büntetőeljárás nyelvét nem értő gyanúsítottak megkapják minden szükséges dokumentum írásbeli fordítását. "Látni kell azonban azt, hogy amikor az érintetteknek tolmács segítségével felolvassák a határozatot a bíróságon, és megkérdezik, hogy megvárják-e annak a fordítását, akkor azt mondják: nem tartanak rá igényt" - magyarázta.

PestiSracok facebook image

Trócsányi László szerint Görögország vagy Horvátország sokkal súlyosabb kifogásokat kapott az Európai Bizottságtól, például azt, hogy nem tartották be a dublini egyezményt. "Magyarország betartotta a dublini szerződést, és betartotta a schengeni határőrizetre vonatkozó kódexet is" - mondta, majd úgy folytatta: "az EB levelében írtakat nagyon könnyen lehet kezelni, Magyarország nyugodt lehet, a magyar kormány nyugodt lehet, mert nincs olyan támadás, amely komoly problémát jelenthet a magyar kormány számára".

A miniszter beszélt a Magyarország által a kötelező betelepítési kvótákról szóló határozat ellen benyújtott keresetről, amely szerinte olyan színvonalas jogi munka, amelyet az Európai Bíróság nem hagyhat figyelmen kívül. Mint mondta: valós, komoly érvekről van szó, ezért komoly, precedensteremtő ítéletet kell meghoznia a bíróságnak. Az ítélethozatalkor a bíróságnak azt is látnia kell - tette hozzá Trócsányi László -, hogy a kötelező kvótákról szóló határozat a gyakorlatban nem működik.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.