Pesti Srácok

Véget ért a V4-ek közös határvédelmi művelete

Véget ért a V4-ek közös határvédelmi művelete

Elbúcsúztatták a magyar-szerb határt őrző szlovák kontingenst, ezzel véget ért a visegrádi országoknak (V4) a határrend fönntartására indított közös művelete. A második váltásként, novemberben érkezett félszáz rendőr munkájáért Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka mondott köszönetet Szegeden.

A vezérőrnagy kijelentette, a magyar határokon rend van, és ez részben a szlovákiai rendőröknek köszönhető. Korábban a magyar-szerb határt naponta ezer, esetenként tízezer ember lépte át illegálisan, többször megtagadva az együttműködést a magyar hatóságokkal, néha az erőszaktól sem visszariadva - tette hozzá.

Magyarország a jogi, a technikai határvédelmen és az ehhez szükséges humánerőforráson nyugvó új határvédelmi rendszert vezetett be. A feladathoz szövetségeseket keresett, és a szlovákiai rendőrök voltak az elsők, akik segítségül érkeztek - közölte Balogh János.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, az elvégzett munka meghozta eredményét, ma már csak elvétve, naponta alig néhány ember próbálja meg illegálisan átlépni a magyar-szerb határt. Azokat pedig, akiknek ez sikerül, néhány száz méteren belül elfogják - hangsúlyozta a tábornok, köszönetet mondva a Magyarországon szolgáló, de munkájukkal az Európai Uniót és a közösség minden állampolgárát is védő szlovákiai rendőröknek. A parancsnok rámutatott, ma Magyarország az egyetlen olyan európai ország, amely ilyen határozott és következetes határrend fenntartását garantálja.

A szintén a magyar-szerb határon szolgáló cseh és lengyel egyenruhások már december első felében befejezték munkájukat. A szlovák és a cseh rendőrök, valamint a lengyel határőrök feladata a határátkelőhelyek közötti biztonsági határzárral védett zöldhatár őrzése, gyalogos, illetve gépkocsizó járőr- és figyelőszolgálat ellátása, valamint az ország belsejében végzett ellenőrzések támogatása volt. Intézkedni magyar rendőri felügyelettel, a magyar jog alapján tudtak. A külföldi egyenruhások a magyar rendőrökkel és katonákkal láttak el közös járőrszolgálatot. Saját egyenruhájukat, fegyverüket viselték, saját szolgálati gépkocsijukat is használták, és V4 feliratú karszalagot hordtak.

Forrás: MTI Fotó: metropol.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.