Pesti Srácok

Fegyveres foglaltak el egy szövetségi épületet Oregonban

null

Fegyveresek egy csoportja tart uralmában egy vadvédelmi központot az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Oregon szövetségi államban, tiltakozásul két farmer bebörtönzése miatt.

A milicisták szombat este foglalták el az oregoni nemzeti park szövetségi tulajdonban (az illetékes szövetségi minisztérium tulajdonában) lévő épületét. A vezetőjük a The Oregonian című helyi lapnak telefonon elmondta, hogy így akarják kifejezni szolidaritásukat két barátjukkal, akiknek hétfőn börtönbe kellene vonulniuk.

"Azt tervezzük, hogy évekig itt maradunk" - mondta a csoport vezetője, Ammon Bundy. Egyúttal azt is tudatta, hogy százötven támogatójuk van velük. Közölte: ugyan nem áll szándékukban bárkit is bántani, de abban az esetben nem zárják ki az erőszakot, ha a rendőrség megpróbálná kitessékelni őket onnan. Az épületet azt követően foglalták el, hogy a közeli Burns városkában rokonszenvtüntetés volt egy apa és fia mellett. Dwight Hammon farmernek és fiának ugyanis vissza kell mennie a börtönbe, mert gyújtogatásért kiszabott büntetésüket súlyosbította a bíróság.

PestiSracok facebook image

Hammondékat 2012-ben ítélték el, mert közterületet gyújtottak fel, hogy megvédjék a farmjukat a fenyegető erdőtűztől. Akkor egy év szabadságvesztést kaptak, ezt le is töltötték, ám a szövetségi ügyészek fellebbeztek, mondván, szövetségi tulajdonban lévő közterület felgyújtásáért minimum öt év börtönbüntetés jár. Dave Ward seriff a The Oregoniannal közölte, hogy több szervezet dolgozik az ügy megoldásán.

Forrás: MTI

Fotó: cnn.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.