Pesti Srácok

Ezer fős arab banda erőszakoskodott szilveszterkor Köln belvárosában

Ezer fős arab banda erőszakoskodott szilveszterkor Köln belvárosában

Twitter bejegyzésekben kritizálták a német sajtót, valamint a rendőrséget, amiért elhallgatták, hogy egy nagyjából ezer fős, vélhetően arab társaság tagjai erőszakoskodtak nőkkel, valamint zsebeltek a Köln belvárosában zajló szilveszteri ünnepségen - írja az Index a The Local.de információi alapján.

Nagyjából hatvan bejelentés érkezett a rendőrökhöz, miután a közel ezer fős csoport rátámadt a szórakozó tömegre. A bejelentések egyharmada szexuális jellegű zaklatás volt, amelyből egy esetben nemi erőszakot is elkövettek.

A téren egy ötszáz fős csoport gyülekezett először, akik petárdákat dobáltak a tömegbe, hogy először megzavarják, majd társaikkal lerohanják a szórakozókat. A Huffington Post Deutschland tudósítója szerint a rendőrség a feszültséget akarta elkerülni, amikor nem adott ki a támadók származására vonatkozó információkat, ugyanis így is sok támadás éri a menekülteket származásuk miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu

Fotó: spiegel.de

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.