Pesti Srácok

Életével fizethet a gyógyszerkísérletért

Életével fizethet a gyógyszerkísérletért

"Súlyos balesettel" végződött egy gyógyszerteszt Franciaországban: a kísérlet egyik résztvevője jelenleg agyhalott, és további öt másik ember állapota is súlyos - közölte pénteken a francia egészségügyi minisztérium. A molekula különböző dózisú tesztelésén kilencvenen vettek részt.

A tájékoztatás szerint a tragédia a nyugat-franciaországi Rennes-ben történt csütörtökön, a szerencsétlenül járt 28 és 48 év közötti kísérleti alanyokat a város egyetemi klinikájára vitték.

A portugál Bial cég által kifejlesztett gyógyszer a klinikai vizsgálat első szakaszában volt, vagyis amikor a hatóanyagot - a sikeres állatkísérletek elvégzését követően - egészséges önkénteseken tesztelik közvetlen orvosi felügyelet alatt. Ebben a fázisban a hatóanyagot általában nagyon alacsony dózisban kapják a kísérleti alanyok, jóval kisebb mennyiségben, mint ami később a gyógyszerbe kerül.

PestiSracok facebook image

A francia egészségügyi tárca nem számolt be további részletekről, így arról sem, hogy pontosan milyen gyógyszer teszteléséről volt szó.

Egy névtelenül nyilatkozó bennfentes forrás szerint egy kannabinoid tartalmú fájdalomcsillapítót vizsgáltak, de ezt a jelentést a minisztérium cáfolta.

A szóban forgó labor már értesítette a gyógyszerbiztonságért felelős nemzeti hatóságot a kísérletek leállításáról, és minden önkéntes tesztalanyt visszarendeltek. Marisol Touraine egészségügyi miniszter azt mondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy fény derüljön a történtekre, és megállapítsák, kik "ennek a drámai balesetnek" a felelősei.

A tárcavezető péntek délután Rennes-be utazott és ott azt a tájékoztatást adta, hogy kilencven önkéntes vett részt a molekula különböző dózisú tesztelésén. Azt is elmondta, hogy még soha nem történt hasonló eset Franciaországban.

"Nincsen tudomásom semmilyen hasonló esetről" - hangsúlyozta a miniszter, aki elárulta, hogy a tesztelt gyógyszer elsősorban szorongás és hangulatzavarok kezelésre szolgál. A molekulát előzetesen állatokon, köztük csimpánzokon is tesztelték.

Pierre-Gilles Edan, a rennes-i egyetemi kórház neurológiai központjának vezetője elmondta: az öt betegből négyen "különböző súlyosságú neurológiai zavarokkal" küzdenek, közülük három esetében fennáll annak a veszélye, hogy "visszafordíthatatlan" károsodást szenvedettek. Az ötödik embernél nem jelentkeztek tünetek, őt megfigyelés alatt tartják a kórházban.

Az első betegnél az orvos azt gondolta, hogy agyi érkatasztrófa, azaz szélütés történt. "A beteg állapota nagyon gyorsan romlott és mára beállt az agyhalál" - mondta Pierre-Gilles Edan.

A baleset oka (a tesztelt molekula pontos összetétele és adagja) egyelőre nem ismert.

A kísérletet a legfőbb portugál gyógyszergyár, az 1924-ben alapított Bial megbízásából a múlt nyár óta végezte a Biotrial nevű laboratórium, amely a francia egészségügyi minisztérium által engedélyezett kutatóközpont.

Az ügyben a párizsi ügyészség gondatlanságból elkövetett sebesülés gyanújával indított eljárást, és az egészségügyi tárca is vizsgálatot rendelt el a tesztelés körülményeinek, eszközeinek és megszervezésének tisztázására.

Legutóbb Nagy-Britanniában történt hasonló eset 2006-ban, amikor egy szklerózis multiplex elleni hatóanyagot teszteltek. Öt perccel a szer bevétele után nyolc férfiból hatnak súlyosan reagált a szervezete. Néhány órával később az orvosok többféle szervi elégtelenséget állapítottak meg náluk. A betegek napokig életveszélyes állapotban voltak, egyikük három hétig feküdt kómában.

Forrás: MTI

Fotó: theverge.com

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.