Pesti Srácok

Óriási bundabotrány van kirobbanóban a teniszvilágban

Óriási bundabotrány van kirobbanóban a teniszvilágban
A világ 50 legjobb játékosából 16 lehet érintett a legrangosabb teniszversenyekig érő bundában – írta a BBC. A britek a játékosok nevét is tudják, egyelőre azonban nem hozták nyilvánosságra.

A híroldal cikke szerint először egy Martín Vassallo Argüello és Nyikolaj Davigyenko közti meccs lett gyanús, ahol a favorit orosz ellen óriási téteket tettek. Az ügyben nyomozás is indult, és ugyan a két játékosra nem tudtak semmit rábizonyítani, kiterjedt csalóhálózatra leltek.

Ezzel a kiterjedt bűnözői hálózattal a TIU (ez a szervezet figyeli a tenisszel kapcsolatos esetleges csalásokat) 2008-as, bizalmas jelentése szerint 28 játékos állt kapcsolatban, csakhogy a jelentés nyomán soha nem indult nyomozás. A szervezet a következő években is több érintett játékosról jelezte: továbbra is fennáll a gyanú, hogy manipulálják a meccseiket.

Három olyan csoportra derítettek fényt annak idején, amelyek nyakig benne lehettek a csalássorozatban: egy szicíliai szervezet 12 gyanús meccsre fogadott, és 930 ezer dolláros profitra tehetett szert, egy orosz banda több mint 300 ezer dollárt szakított, míg egy észak-olasz csapat 28 gyanús meccsre fogadva 650 ezer fontot szerezhetett.

A 2007-es nyomozás egyik résztvevője, Mark Phillips a BBC-nek megerősítette: körülbelül tíz játékos van, aki rendszeresen manipulálhatta mérkőzéseinek eredményét.

A cikk szerint egyébként – noha sokan már visszavonultak – a csalók közül többen a most induló, nagy múltú Australian Openen is részt vehetnek.

Forrás: mno.hu/Index.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.