Pesti Srácok

Kósa: Heller Ágnest nem érdemes komolyan venni

null

Heller Ágnes nyilatkozata kapcsán most hallgat a kormányt rendre nőellenességgel vádoló, a nők jogaiért szavakban küzdő baloldali pártok nagy része – emlékeztet a Magyar Idők.

A filozófus a napokban az ATV-ben kijelentette: „nem volt nemi erőszak Kölnben, ezért nem kellene használni az erőszak szót”. A tényeket elvitató állítását azzal indokolta, hogy szerinte ma az iszlám kultúra ott tart a nőkkel kapcsolatban, mint ahol a Nyugat és Magyarország tartott hetven éve. Heller úgy emlékszik: fiatal korában nem tudott úgy végigmenni Budapest utcáin, és uszodába sem mehetett anélkül, hogy ne érjék hasonló atrocitások, mert akkor ez volt a szokás.

A liberális megmondóemberek már többször bebizonyították, hogy véleményük kialakítása független a valóságtól, a tényektől – jelentette ki a napilapnak a Fidesz frakcióvezetője. Mint Kósa Lajos fogalmazott: most éppen Heller Ágnes tagadja, hogy Németország több nagyvárosában tömeges erőszak történt nők ellen, amit migránsok követtek el. Ezzel csak azt bizonyítja, hogy nem lehet és nem is érdemes komolyan venni – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A Magyar Idők megkeresésére a Párbeszéd Magyarországnál közölték, hogy csak kivételes esetben kívánják kommentálni „magánszemélyek véleményét”. Ugyanerre hivatkoztak az MSZP-ben is, mint Gőgös Zoltán elnökhelyettes kifejtette: magánvéleményekkel nem foglalkoznak. Gyurcsány Ferencék nem rea­gáltak megkeresésünkre.

A Jobbik szerint Heller Ágnes kijelentése önmagában vérlázító, kifejezi az egész európai önvédelmi válságot, tehát Európa önvédelmi képességeinek elvesztését. Z. Kárpát Dániel kiemelte: pártja mindinkább elképesztőnek tartja, hogy a migrációs krízis kezelhetetlenségéhez való hozzájárulás mellett Heller azért nem mulasztott el belerúgni egyet saját hazájába sem. A parlamenti képviselő hozzátette: mélységesen elítéli azt az idézőjeles sportot, amit liberális körök folyamatosan űznek, ami hazájuk külföldön való feljelentgetéséből és állandó gyalázkodásból áll.

Az LMP szóvivője azt mondta: az egész társadalomra nézve káros letagadni a történteket. Gál József emlékeztetett: több száz feljelentés érkezett, nem lehet úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. A törvény mindenkire egyformán érvényes, bárki is követte el az erőszakos cselekményeket – hangsúlyozta. Az Együtt szerint elfogadhatatlan erőszak történt Kölnben és más német városokban. „Minden törvénysértés ellen fel kell lépnie a hatóságoknak. A bajok ellen éppen úgy lehet küzdeni, ha a dolgokat néven nevezzük, és ami az év végén történt Németországban, az erőszak volt. Semmilyen múltbeli, elfogadhatatlan szokás nem relativizálhatja a történteket” – közölte a párt.

Forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.