Pesti Srácok

Arccal és névvel a kétnyelvűség mellett Szlovákiában

A kétnyelvűség hiányára és a több éve tartó politikai tétlenségre hívták fel ismételten a figyelmet a Kétnyelvű Dél-Szlovákia (KDSZ) és a Kétnyelvű Gömörért és Nógrádért társulás aktivistái. A polgári engedetlenségi akció keretében szombaton Szlovákiában országszerte helyeztek ki illegálisan kétnyelvű táblákat. A szlovák rendőrség természetesen pillanatokon belül intézkedett.

A „gerillaakció” során Dunaszerdahelyen és Pereden szinte azonnal megjelentek a szlovák hatóságok. Bár magát az akciót nem akadályozták meg, Pereden 26 aktivistát igazoltattak. Az eddig anonimitásban működő KDSZ tagjai az eset után úgy határoztak, a 26 aktivista támogatása érdekében vállalják nevüket és arcukat, „hogy ahogy a múltban is, ezután sem félnek kiállni és cselekedni közösségünk jogai érdekében”.

A hétvégén több helyszínen is tevékenykedtek az aktivisták. Dunaszerdahely mellett a 63-as úton helyeztek ki, kétnyelvű közlekedési irányjelző táblát. Az ekeli vasútállomáson immár hetedik alkalommal helyezték ki a település magyar nevét, illetve kétnyelvű menetrendet (mellesleg kitakarították a megállót és környezetét). Lecserélték a Pered település nevét jelző szlovák Tešedíkovó feliratot, a helyi népszavazáson ugyanis a szlovákság is a Pered elnevezés használatát szavazta meg korábban. Gömörben kétnyelvűsítettük a gombaszögi cseppkőbarlang útjelező tábláit.

PestiSracok facebook image

A KDSZ közleménye szerint a peredi igazoltatásból is egyértelműen látszik, nemzetiségi alapja van a szándékos kormányzati tétlenségnek, illetve a helyi népszavazás (tudniillik itt a szlovákság is a Pered helységnevet szavazta meg) semmibevételének. Mint a közlemény fogalmaz, „a kétnyelvűség igényének megtagadása már régen nem csak a magyar nyelvhasználatról szól, hanem a legalapvetőbb demokratikus értékek sárba tiprásáról (lásd Pered), mely ennek a köztársaságnak minden polgárát károsítja.” Hozzáteszik, a déli régió gazdasági fellendülését ugyanez a diszkrimináció gátolja.

Teljes nyilatkozat

itt

olvasható. Forrás: ketnyelvu.info Fotó és videó: ketnyelvu.info

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.