Pesti Srácok

Elég volt a rendkívüli állapotból Franciaországban

null

Ezrek tüntettek Párizs utcáin, dacolva a szakadó esővel. A franciák úgy gondolják, nincs már szükség a tavaly november 13.-ai párizsi terrortámadás után elrendelt rendkívüli állapotra, mert a vitatott intézkedések visszalépést jelentenek a francia demokrácia számára.

A demonstráción többek között emberi jogi szervezetek, politikusok és szakszervezetek is részt vettek.

Jogvédők szerint is szükségtelen az intézkedés fenntartása, ami ráadásul túlzott hatalmat ad a hatóságok kezébe.

PestiSracok facebook image

A Francois Hollande elnök által előterjesztett alkotmányreform értelmében bizonyos körülmények között megfoszthatnák francia állampolgárságuktól a terrorizmusért elítélt kettős állampolgárokat. Közvélemény-kutatások szerint a franciák többsége támogatja a kezdeményezést, de ellenzői attól tartanak, hogy az igazságtalanul célba veszi a muszlimokat, egyesek szerint pedig arra a második világháborús intézkedésre hasonlít, amelynek keretében megfosztották állampolgárságuktól a francia zsidókat.

A javaslat elleni tiltakozásul a héten lemondott Christiane Taubira igazságügyi miniszter.

Forrás: MTI

Fotó: usnews.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.