Pesti Srácok

Farkas Flórián köddé vált helyreigazítása

null

Helyreigazítási kérelemmel fordult portálunkhoz Farkas Flórián "szakdolgozatának meglétét-nemlétét" illetően. Bár korábban portálunk nem foglalkozott a miniszterelnöki biztos diplomájával, most leveléből azt is megtudtuk, kitűnő minősítő oklevelet szerzett. Farkas Flórián vélhetően az mno.hu honlapján megjelent Köddé vált szakdolgozat című cikkre reagált.

Nos, nem érezzük magunkat "érintett médiafelületnek", az azonban mégiscsak furcsa, hogy Farkas Flórián nem válogatva a sajtóorgánumok tevőlegessége között, biztos, ami biztos alapon késztetést érzett a PestiSrácok.hu-t is helyreigazításra kérni. Mindezen körülmények mellett a PS helyt ad, sőt kedvet is kapott helyt adni a helyreigazításnak, és ha már nem írtunk korábban Farkas Flórián diplomájáról, most ezt - idézve az inkriminált írást - legalább bepótoljuk. Szóval a miniszterelnöki biztos vélhetően az mno.hu honlapján megjelent Köddé vált szakdolgozat című cikkre reagált, amely felidézte, a politikus végzettségét többször is kétségbe vonták, „legutóbb 2012-ben követelte kéttucatnyi roma fiatal és politikus az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székháza előtt, hogy az akkor még a szervezetet vezető képviselő adjon számot arról, miért nem szerepel önéletrajzában, hogy hol és mikor érettségizett – írja a portál.

PestiSracok facebook image

Az mno.hu megpróbált hozzáférni Farkas Flórián szakdolgozatához a politikus által feltüntetett információk alapján, így az ELTE jogi karához fordult. Az egyetem könyvtára megerősítette, hogy szerepel adatbázisukban egy „Az országgyűlési képviselők mentelmi joga” című szakdolgozat Farkas Flórián név alatt, azonban két évvel korábbi, 2003-as dátumozással. A dátumon kívül egyébként a kar és a szak is egyezett a politikus által megadott adatokkal.

A portál fölfedezett egy másik szakon is leadott szakdolgozatot Farkas Flórián név alatt, az ELTE Társadalomtudományi Karán, politikaelmélet szakon. Ennek címe Az uniós csatlakozás hatásai a magyarországi cigányság életkörülményeire volt. Ez esetben sem a kar, sem a szak nem egyezett meg azokkal az adatokkal, amiket korábban a politikus közölt, viszont a végzés ideje igen: ezt a diplomamunkát 2005-ben adták le – írta az mno. A portál arról is beszámolt, hogy bármennyire is szerettek volna betekinteni Farkas Flórián szakdolgozatába, azt az ELTE könyvtárának szabályzata nem tette lehetővé, csak kutatási célokra lehet kiadniuk dolgozatokat. Az mno.hu ugyanakkor kiderítette, LMP-szimpatizáns fiatalok is érdeklődtek a szakdolgozat iránt, ők viszont azt a tájékoztatást kapták a könyvtártól, hogy a dolgozat eltűnt.

Teljes cikk

itt

olvasható. Forrás: Farkas Flórián sajtóközleménye/MNO.hu