Pesti Srácok

Kormányszóvivő: a magyar szabályok kizárják a külföldiek spekulatív célzatú földvásárlását

null

A magyar szabályok rendkívül szigorúak, gyakorlatilag kizárják, hogy külföldiek spekulatív szándékkal vásároljanak földet - hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy február közepétől folytatódnak a földárverések. Közölte azt is, hogy mintegy tucatnyi külföldi állampolgár juthat földterülethez.

Kovács Zoltán az M1-en elmondta: a második kör célja, hogy az első körben el nem kelt, illetve a jogszabályváltozások közepette megváltozott szabályokat betartva újra meghirdessék a földeket. Céljuk, hogy a föld valóban azokhoz kerüljön, akik megművelik, a helyben lakó, életvitelszerűen ebből élő emberekhez - fejtette ki, hangsúlyozva: a kormány elhatározott amellett, hogy minél többen tudjanak - az unió által egyébként elfogadott, illetve a magyar kormány által vallott célok mentén - földből megélni, földdel gazdálkodni.

PestiSracok facebook image

A kormányszóvivő "igazi sikernek" értékelte, hogy a földárverések során több mint 10 ezer gazda jutott már földhöz. Ehhez képest a külföldiek aránya elenyésző, és ezen állampolgárok jelentős része kettős állampolgár vagy olyan akár évtizedek óta Magyarországon élő ember, akit "nyugodtan számíthatunk magyarnak", nem befektetési, spekulációs szándékkal vásárolt földet, hanem ebből él, a helyi közösség tagja, hozzájárul a foglalkoztatási, a magyar gazdaság, mezőgazdaság szempontjából fontos célok eléréséhez - fejtette ki Kovács Zoltán.

Forrás: MTI

Fotó: profit7.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.