Pesti Srácok

Lengyel külügyminiszter: Lengyelországgal terel az Európai Unió

Lengyel külügyminiszter: Lengyelországgal terel az Európai Unió

Az Európai Unió a megoldás része, és ne a probléma előidézője legyen” – nyilatkozta a MagyarIdők.hu-nak Witold Waszczykowski. A lengyel külügyminiszter szerint nincs veszélyben a demokrácia, Lengyelország nem fordított hátat Európának. Éppen ellenkezőleg, országa vezető szerepet kíván játszani egy erősebb, alkalmazkodóbb, a szolidaritásban gyökerező Európa felépítésében. A Varsóval folytatott mesterséges vita azonban a legégetőbb problémáktól vonja el a figyelmet.

A lengyel külügyminiszter szerint országa továbbra is elkötelezett a Brüsszellel folytatott párbeszéd mellett, azonban nem tart arra igényt arra, hogy az Európai Bizottság, vagy az Európai Parlament részt vegyen a belügyek alakításában. Witold Waszczykowski hozzátette, a Varsóval folytatott mesterséges vita éppen e legégetőbb európai problémákról tereli el a közvélemény figyelmét. Ezek között említette a gazdasági válság továbbra is érezhető hatását, az eurózóna bizonytalanságát, a példátlan bevándorlási hullámot, és ezzel összefüggésben a belbiztonság és a nyitott határok politikáját. A külügyminiszter szerint „a tagállamok elsőrendű feladata ezért az Európai Unió egységének fenntartása, a közös kül- és biztonságpolitika megerősítése lenne.”

A lengyel külügyminiszter a portálnak a Lengyelországot ért kritikákról is beszélt. Mint kifejtette, az alkotmánybíróság megújítása nem a jogállamiság ellen indított támadás. Pusztán azokat a torzításokat próbálják orvosolni, melyeket éppen az előző kormány erőltetett át hivatalának utolsó napjaiban. A tizenöt alkotmánybíróból tizennégyet a korábbi kormánykoalíció javasolt, ezzel megsértve a pluralizmus elvét. Belpolitikai kompromisszumra van tehát szükség a probléma megoldására, nem a felülről érkező brüsszeli nyomásgyakorlásra.

PestiSracok facebook image

Hasonlóan felesleges vitát generál a lengyel közmédia reformja. Az új kormány olyan szabályozást szeretne, amely visszahozza a közmédia küldetéstudatát, a sokszínűség, a függetlenség és a tárgyszerűség biztosításával. Mint a lengyel külügyminiszter fogalmazott, „az Országos Médiatanács – a lengyel hírközlési szabályozó szervezet – hatásköre változatlan marad, az új törvények pedig összhangban lesznek az EU jogszabályaival”.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: magyaridok.hu Fotó: fakt.pl

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.