Pesti Srácok

A Fidesz is módosítana, hogy ne balhézhassanak többet a szocialisták

A Fidesz is módosítana, hogy ne balhézhassanak többet a szocialisták

A Fidesz-frakció szerint a szocialisták "csináltak balhét" a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) népszavazási kérdés kezdeményezésekor. El kell kerülni az ilyen helyzetek kialakulását, ezért támogatják, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) „tegyen javaslatot a jogszabályi környezet megváltoztatására".

A Fidesz közleményében azt írta, már másodszor "csináltak balhét" a szocialisták az NVI-nél népszavazási kérdés kezdeményezésekor, ugyanis szerintük az MSZP „a botránykeltésben érdekelt". Közölték, el kell kerülni, hogy ilyen helyzet előállhasson, ezért a Fidesz támogatja, hogy az NVB tegyen javaslatot a jogszabályi környezet megváltoztatására.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója közleményében arra reagált, hogy Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese előzőleg közleményben azt írta, az NVI-nél történt „gyalázatos jogsértések után a verőemberek kormányának igazságügyi minisztere, Trócsányi László ne a kormány népszavazását dicsérje, hanem azonnal adja be a lemondását!". Hozzátette, fél évvel ezelőtt még a választási szervek is hivatalosan jelezték, a népszavazást szabályozó törvények a jelenlegi formájukban alkalmatlanok, jelentős módosításra szorulnak, Trócsányi László ennek ellenére semmit sem tett ennek a tűrhetetlen helyzetnek a megváltoztatásáért.

PestiSracok facebook image

Emlékezetes, kedden ismét megelőzték az MSZP-t a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazási kérdés leadásakor. Az ellenzéki pártnál ezúttal is egy eddig ismeretlen magánszemély volt gyorsabb néhány másodperccel.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.