Pesti Srácok

Amerikai kémet fogtak Magyarországon?

Amerikai kémet fogtak Magyarországon?

A válasz.hu értesülései szerint előzetes letartóztatásban van két személy, aki a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak kémkedett Magyarországon. A Válasz.hu úgy tudja, egyikük Demján Sándor üzlettársa volt, másikuk pedig a fejlesztési tárca főosztályvezető-helyetteseként, majd 2015-ig a Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai tanácsadójaként dolgozott.

Az Átlátszó.hu most hétfői információja szerint az USA-nak, az IMF-nek és a Svájci Alapnak való kémkedéssel gyanúsítják a magyar hatóságok az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát, Maxin Norbertet, és a cég magyarországi képviselőjét, B. Béla Szabolcsot.

A Válasz.hu úgy tudja: a fenti két értesülés ugyanazon személyi kört érinti. Maxin annak a – közvetve amerikai tulajdonban lévő – Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.-nek volt a stratégiai igazgatója, amely 1990 óta foglalkozott banki kártyarendszerek, adatbiztonsági szisztémák és IBM-eszközök támogatásával Magyarországon. A válasz.hu és az átlátszó értesülései szerint a Maxinnal együtt letartóztatott B. Béla Szabolcs a hivatalos életrajza szerint 2000 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt, majd 2006-ig az Egyesült Államokban tanult és építette szakmai karrierjét (egyebek mellett a Világbank-csoportnál). Ezután a parlament gazdasági bizottsága mellett tanácsadóskodott, később pedig a Maxin-féle Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft.-jét irányította. B. Béla Szabolcs a 2010-es kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyetteseként működött, majd 2015-iga Magyar Nemzeti Kereskedőház üzleti stratégiai tanácsadójaként dolgozott.

PestiSracok facebook image

Az Átlátszó.hu –és a válasz.hu híre szerint különleges körülmények között zajlik a nyomozás Maxin és B. Béla Szabolcs ellen. Egyrészt az ügy iratai nincsenek titkosítva, mint az más hasonló esetekben szokásos. Maxin ügyvédje azt is érthetetlennek tartja, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményben miért a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya végzi a nyomozást. „Igaz, hogy az ügyfelem gyűjtötte az értékes tárgyakat és könyveket, de a büntetőeljárás nem ezekkel kapcsolatban, hanem kémkedés gyanúja miatt zajlik” – nyilatkozta.

Forrás:valasz.hu/atlatszo.hu

Fotó:deutscher-detektiv-verband.de

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.