Pesti Srácok

Az NVB hitelesítette a kötelező kvótáról szóló népszavazást

Az NVB hitelesítette a kötelező kvótáról szóló népszavazást

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén hitelesítette a kormánynak a kötelező betelepítési kvóta ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését. A kormány által az NVB-hez benyújtott és most hitelesített kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?".

Patyi András, a testület elnöke azt javasolta, a kérdést hitelesítsék, mert az nem ütközik tiltott tárgykörbe, valamint megfelel a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség követelményében. Mint mondta, a választók el tudják dönteni, hogy igennel vagy nemmel kívánnak a kérdésre szavazni, az Országgyűlés pedig el tudja dönteni, érvényes és eredményes népszavazás esetén milyen jogalkotási kötelezettség terheli. Hozzátette, a kérdésben az Európai Unió szerepel, ezért felvetődik, hogy pontosan az EU mely szervére vonatkozik a kérdés, de szavai szerint a kérdés megszövegezéséből egyértelműen következik, hogy az EU-t és annak valamennyi intézményét és szervét kell az "Európai Unió" kifejezés alatt érteni.

PestiSracok facebook image

Patyi András megjegyezte, a kérdés olyan tárgykörben kívánja az Országgyűlés döntését népszavazás útján elérni, amely az alaptörvényben nyugvó népszuverenitás elvét, illetve a népszuverenitás átengedésének mértékét mérlegeli. A kérdés valódi tartalma szuverenitási kérdés, amiben az Országgyűlés hatásköre nem vitatható. Az Országgyűlés hatásköre, hogy milyen mértékben engedi át szuverenitását, hol határozza meg a szükségesség szintjét - jelentette ki.

Litresits András, az MSZP delegáltja szerint viszont a kérdés nem hitelesíthető, részben, mert a népszavazási kezdeményezést Rogán Antal nyújtotta be a kormányhatározat alapján, holott a törvény szerint népszavazási kezdeményezést személyesen lehet benyújtani, a kormány képviseletére pedig egyedül a miniszterelnök jogosult. A delegált szerint a kérdés „fogalmazási hibában is szenved", mint mondta, nincs olyan döntéshozó testület, mint az Európai Unió, ezért a kérdés értelmezhetetlen.

Bodolai László, az LMP delegáltja is amellett érvelt, hogy a kérdést nem lehet hitelesíteni, mert „nincs körültekintően megfogalmazva a kérdés".

Fábián Adrián, a testület Országgyűlés által választott tagja szerint az EU, mint kifejezés egyértelmű, de véleménye szerint a kérdés "becsapós'", tévedésbe ejti a választópolgárokat, amikor azt sugallja nekik, hogy a tagállami népszavazás bármilyen módon befolyásolhatja az EU működését. Az EU működése nem tagállami népszavazás függvénye - jegyezte meg. Hozzátette, az EU működésével kapcsolatban az Országgyűlésnek nincs vétójoga, se az EU működéséről szóló szerződés, se az alaptörvény nem ismer ilyet. Szavai szerint ez olyan, „mintha a sorompó húzná fel a baktert", és nem az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyről van szó, ezért nem lehet abban népszavazást tartani. Megjegyezte, folyamatban van a vonatkozó rendelet megalkotása, vagyis az uniós jog ebben a kérdésben rendeletet fog alkotni, ami közvetlenül alkalmazandó.

Tóta Áronné, a testület választott tagja a hitelesítés mellett érvelt, mint mondta, a kérdés nem ütközik nemzetközi szerződésbe és az Országgyűlésnek van hatásköre a kérdésben. Lovas András, a KDNP delegáltja is a hitelesítés mellett érvelt, mondván, a népszavazás és az EU működése nem zárja ki egymást, és hivatkozott arra, hogy a Lisszaboni Szerződés csak azt követően tudott hatályba lépni, hogy Írországban népszavazást tartottak arról. Sárhegyi Zoltán, a Fidesz delegáltja szintén a hitelesítés mellett érvelt.

Patyi András a hitelesítés ellen felhozott érvekre reagálva azt mondta, amikor az EU hatásköreiről és a tagállami Országgyűlés hatásköréről beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy az EU-nak nincsenek saját jogon létező hatáskörei, csak annyi, amennyit a tagállamok rá átruháztak. Csak a tagállamok által kifejezetten ráruházott hatáskörök keretein belül működhet az EU, az unió hatáskörének bővítését nem végezheti el maga az unió - jegyezte meg.

Az NVB végül három ellenszavazattal hitelesítette a kérdést. A határozat ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához. Az ülésen a benyújtó kormány részéről jelen volt Bíró Marcell államtitkár.

Forrás: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.