Pesti Srácok

Az osztrák belügyminiszter lezáratná a görög–török határt

Az osztrák belügyminiszter lezáratná a görög–török határt

Szigorúbb menekültpolitikát és a görög–török határ lezárást szorgalmazza az osztrák belügyminiszter a Der Standard osztrák napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában. Változtatni kell az uniós határoknál alkalmazott stratégián – hangsúlyozta Johanna Mikl-Leitner, aki szerint elsősorban a menekültek megmentésére kell koncentrálni. Ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy az emberek korlátlanul beutazhatnak az unió területére – szögezte le. A néppárti politikus elmondta azt is: ameddig nincsen közös európai megoldás, és nem védik a külső uniós határokat, addig az osztrák kormány minden intézkedése arra irányul, hogy már a határon megfékezze a menekültek beáramlását.

Mikl-Leinter javaslata szerint napi beutazási kvóta alapján engednék be a menekülteket Ausztriába. A tárcavezető azt sem zárta ki, hogy az osztrák határszakasz déli részére, a spielfeldi átkelőn kívül máshova is építenek majd kerítést. Hans Peter Doskozil védelmi miniszter a tiroli Brenner-hágónál tervezne a stájerországihoz hasonló határirányítási rendszert.

A lap felidézte: Werner Faymann kancellár szintén kiállt amellett, hogy a Frontex (az európai uniós határőrizeti ügynökség) által feltartóztatott migránsokat vissza kell küldeni Törökországba. A szigorúbb menekültpolitikát támogatva Werner Faymann kancellár egy hétvégi lapinterjúban megerősítette: Ausztriának fel kell készülnie arra, ha a menekültek új útvonalon érkeznek az országba. Faymann szerint amennyiben Törökország nem tudja megfékezni a menekültek beáramlását, akkor Ausztria B-tervvel áll elő, és szükség esetén megerősíti az ország határainak védelmét.

PestiSracok facebook image

Az osztrák kormánykoalíció két pártja számos javaslatot mutatott már be a menekültek beáramlásának megfékezésére. A Der Standard szerint úgy tűnik, mintha a néppártiak és a szociáldemokraták túllicitálnák egymást a tervekkel.

A külügyi és a védelmi tárca által támogatott javaslat szerint Ausztriának hangsúlyosabban részt kell venni az európai védelmi feladatokban. Ennek értelmében osztrák katonákat küldenének a görögországi uniós külső határok biztosítására, valamint segédkeznének a regisztrációs központok (hotspotok) kiépítésében.

Az osztrák belügyminisztérium tervei szerint mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig. Január végén arról is döntött az osztrák kormány, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt engednek be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk. Jelenleg szakértők vizsgálják, hogy jogszerű-e a befogadás felső korlátjának meghatározása.

MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

A játék ma sem volt igazán jó, de a győzelem végre megvan! – Barátságos labdarúgó-mérkőzés: Azerbajdzsán–Magyarország 1–2 (1–2)

Exkluzív 2025 június 10.
Megszerezte első idei győzelmét a magyar labdarúgó-válogatott, miután küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzésen Bakuban legyűrte Azerbajdzsán válogatottját. Csapatunk nem játszott jól, helyzetkihasználásunk ma is csapnivaló volt, de pozitívum, hogy a győzelmet így is meg tudtuk szerezni, Varga Barnabás pedig közel egy év után ismét eredményes tudott lenni a válogatottban.