Pesti Srácok

Dömötör: a terroristák sem négyötödös többséggel szoktak döntést hozni

null

Határozottan elutasítja a kormány a migránsok kvóta alapján történő szétosztását, amit az Európai Unió erőltet, hiszen az katasztrofális következményekkel járna. Ezért született döntés a népszavazási kezdeményezésről – erről is beszélt a Magyar Hírlapnak Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Kifejtette, az otthonteremtés nemzeti ügy, a családi kedvezménynek, azaz a csok-nak köszönhetően több lakás épülhet, növekedhet a gazdaság, és több gyermek születhet.

Mint arról lapunk ma már szakértőnkkel való riportja alapján hosszabban beszámolt, valóban élénkítheti a piacot a CSOK. Az államtitkár ezzel kapcsolatban a Magyar Hírlapnak elmondta: A bérből és fizetésből élők számára elérhető az otthonteremtési program. A csok-kal a kormány szélesre tárta a kapukat, még a közmunkások is számíthatnak támogatásra. Ők elsősorban a használt lakásokra vonatkozó kedvezményt igényelhetik. A visszaélések elkerülése érdekében munkaviszonyhoz kötöttük a támogatást. Számos bank már befogadja a csok-igényléseket, a nem hivatalos visszajelzések alapján a korábbiakhoz képest nagyobb az érdeklődés az új lakásokra vonatkozó támogatások iránt. Ez jó hír.

Az államtitkár a Magyar Hírlapnak arra is kitért, hogy mind a köznevelés, mind az otthonteremtés kiemelt jelentőségű, mert alapvetően befolyásolják jövőnket. Viszont a belpolitikai intézkedéseink mit sem érnek önmagukban, ha közben a kontrollálatlan bevándorlás alapvetően átformálja Európát, megváltoztatja biztonságát. A bevándorlással és az abból fakadó biztonsági kockázatokkal ezért kiemelten foglalkozik a kormány. Párizsban több mint száz halálos áldozatot követeltek tavaly a terrorcselekmények, de más, új típusú közbiztonsági helyzettel is számolni kell. Erre jó példa a kölni, szilveszteri dráma, amikor több száz nőt molesztáltak, miközben arról is hallhattunk, hogy Bécsben egy tízéves kisfiút erőszakoltak meg. Ilyen esetek korábban elképzelhetetlenek voltak, legalábbis nem voltak a napi hírek és a mindennapok részei. A magyar kormánynak ezért számba kell venni azokat az eszközöket, amelyekkel a mindennapok biztonságát garantálni tudja. Nem söpörhetjük szőnyeg alá a problémát, ki kell mondanunk, a bevándorlás és a romló biztonsági helyzet között világos összefüggés van.

PestiSracok facebook image

"Az alaptörvény módosítását a Jobbik négyötödös többséghez kötné. A terroristák sem négyötödös többséggel szoktak döntéseket hozni, így ez a hozzáállás életszerűtlen. Az ellenzék – a Jobbikot is beleértve – szembefordult az emberek jogos biztonságigényével." - mondta

A cikket

itt olvashatja

el. Forrás: Magyar Hírlap Fotó: fidesz.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.