Pesti Srácok

Kétszázmilliós állami megbízást kapott egy kormánybíráló elemző cége

Kétszázmilliós állami megbízást kapott egy kormánybíráló elemző cége

Jelentős állami forrásokhoz jutott egy olyan cég, amelynek ügyvezető igazgatója és vezető elemzője az utóbbi időben a kormány erős bírálatával hívta fel magára a figyelmet, sőt utóbbi a tiltakozó pedagógusok fórumának egyik meghatározó szereplője is lett. Közel 200 millió forint értékben kapott megbízásokat a Expanzió Humán Tanácsadó Kft. az Oktatási Hivataltól és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettől 2011 óta, amelyek főként kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységeket, összegző elemzéseket, képzések kidolgozását takarják.

Az ügy érdekessége, hogy a cég vezető elemzője az a Radó Péter, aki a tiltakozók által szervezett Civil közoktatási platform egyik emblematikus alakja, és több cikkében támadta a jelenlegi oktatáspolitikát - írja a Magyar Idők. Megemlítik: Radó Setényi Jánossal, a cég ügyvezető igazgatójával közösen vezetett blogjukon több kritikus cikkben fogalmazta meg a problémákat egyebek között a diákok PISA-méréseken mutatott teljesítményével, az állami intézményfenntartással és központosítással, valamint az általuk totális letámadásnak tekintett jogszabályi változásokkal kapcsolatban.

MTI Fotó/illusztráció:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.