Pesti Srácok

Nem is állami iskolába jár a Kliket támadó diák

null

Afféle üstökösként tűnt fel Dávid Gyula Márton a szombati pedagógustüntetésen: a 17 éves fiú néhány tömör mondattal tette helyre a közoktatást. A lokal.hu szerint pedig lett volna még miről beszélnie. Mégpedig arról, hogy az amúgy pártpolitika-mentesnek ígért megmozduláson éppen ő büszkélkedhet MSZP-s apukával, vagy hogy az agyonszapult Klikhez neki vajmi kevés köze van, tekintve hogy egyházi iskolába jár.

„Sziasztok, Dávid Gyula Márton vagyok, 17 éves vagyok, és már sok bennem a feszültség” – így köszönt be a Kossuth téri ezreknek a diákságot képviselő kamaszfiú a szombaton megtartott pedagógustüntetésen, emlékeztetett a lokal.hu. Aztán azzal folytatta a felszólalását, hogy elege van. Elege van a napi nyolcórás oktatásból, hogy a tanárai fáradtak és emiatt nincs is kedvük tanítani. Ehelyett ő boldog és motivált tanárokat kér, hogy élvezhesse a tanulást. Ilyen oktatási rendszert szeretnék, itt az ideje annak, hogy mi, tanulók és a tanárok összekapaszkodjunk nyomatékosította. Hogy miért? Egy boldog, sikeres és összetartó Magyarországért.

Persze nem biztos, hogy a Dávid Gyula Mártont is tanító pedagógusok pusztán a magyar közoktatásért való aggódásukban váltak motiválatlanná, mint ahogy az sem, hogy az összekapaszkodás egykönnyen tető alá kerülne. Például azért sem, mert míg a pedagógusok most éppen a Klikben (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) látják a fő ellenséget, Dávid Gyula Márton azt se nagyon tudhatja, hogy mi az - írja a portál, hangsúlyozva, hogy jelenleg abban a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban koptatja a padokat, amelyet a Baptista Szeretetszolgálat működtet és semmi köze a Klikhez. Ennek ismeretében talány, hogy a szombati megmozdulás szervezői miért gondolták úgy, hogy az állami fenntartású közoktatás problémáit legjobban egy abban aligha érintett diákkal lehet a legmeggyőzőbben bemutatni.

PestiSracok facebook image

Rossz nyelvek szerint azért alakulhatott így, mert, ahogy erről a PestiSrácok.hu is beszámolt, Dávid Gyula Márton édesapja az a Dávid Gyula, aki 2002 és 2006 között a szocialista parlamenti patkóban jutott ülőhelyhez (országos listáról), sőt, frakcióvezető-helyettesi funkciót is betöltött. Dávid Gyula a Magyar Narancs szerint Puch László egykori MSZP-pénztárnok hátán kapaszkodott fel, úgy említve magát az üzleti életben, mint „Puch embere”. A hetilap a kettőjük közötti kapcsolatra példát is hoz: mint írják, az „informálisan Puch pénzügyi irányítása alatt álló Népszava” amúgy Svájcban bejegyzett többségi tulajdonosának magyarországi képviseletét Dávid Gyula vállalta magára, de együtt munkálkodtak a szocialisták sok száz milliós pártalapítványának felügyelőbizottságában is. Ezenfelül Dávid Gyula fénykorában vagy tucatnyi MSZP-közeli vállalkozás jogi ügyeit is eligazgatta.

A lokal.hu arra is felhívta a figyelmet, hogy Dávid Gyula Márton édesapja irdatlan vagyonra tett szert, 2003. februári vagyonnyilatkozatában nem kevesebb mint hét, köztük hat budapesti ingatlannal rukkolt elő, de készpénzben is összespórolt úgy 50 millió forintot, a bankszámláin pedig ugyanennyi pihent, csak már devizában. A cikk szerint nem lenne túlságosan meglepő, ha Dávid Gyulának a mai napig lenne annyi ereje a baloldalon, hogy ne lehessen kihagyni a buliból.

A portál szerette volna megkérdezni a szervezőket, köztük a Pedagógusok Szakszervezetét is, hogy annak az egyszerűnek tűnő feladatnak, miszerint a mozgalmukhoz csatlakozó majd 800 iskolából a politikától valóban független, a közoktatás problémáiban pedig ízig-vérig érintett diákot válasszanak szószólónak, miért nem sikerült eleget tenni, de egy reggeltől estig megszakítás nélkül tartó értekezlet miatt senki nem tudott nyilatkozni. Keresték Dávid Gyula Mártont is, hogy megkérdezzék, hogyan keveredett bele a pedagógusi elégedetlenség sűrűjébe, de ő sem állt kötélnek. Viszont legalább az egyik ismerősével üzent: nem ér rá, mert tanulnia kell.

Forrás: lokal.hu

A címlapon napszemüvegben Dávid Gyula Márton látható. Fotó: Facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.