Pesti Srácok

Népszavazás - Megkezdődött a frakciók egyeztetése

null

Egyeztetnek a parlamenti frakciók a kötelező betelepítési kvótáról pénteken, az ötpártinak tervezett találkozón a kormány mellett a Fidesz, a KDNP és a Jobbik vesz részt. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a megbeszélés előtt a népszavazás körülményeinek tisztázásával indokolta az egyeztetés összehívását újságíróknak.Az MSZP és az LMP országgyűlési frakciója nem képviselteti magát az egyeztetésen.

Az alaptörvény módosításának szükségességét firtató kérdésre kifejtette: a menekültekről nem lehetne népszavazást tartani, mert nemzetközi jogszabályok vonatkoznak rájuk, a kötelező betelepítési kvóta azonban nem róluk, hanem egy eljárásról szól. Értékelése szerint a referendum egyszerre szól a kvótáról és az európai demokráciáról. A kormánypárti politikus utóbbit azzal magyarázta: az unió jogalkotó szervei olyan jogkörben hoznak döntést, amit nem adott át nekik senki.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta: bízik benne, hogy a kormánypártok is nemzeti ügyként kezelik a problémát. Megjegyezte: nem gondolja, hogy az alaptörvény módosítása nélkül végre lehetne hajtani a népszavazást. Szerinte ügyes diplomáciával és külpolitikával Magyarország példát mutathat más tagállamoknak és "lavinát indíthat el".

PestiSracok facebook image

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője úgy értékelt: a népszavazásnak a jövő generációi szempontjából is van tétje, mégpedig az, hogy milyen ország lesz Magyarország. Szakmai kérdésnek tartotta az esetleges alaptörvény-módosítást, szavai szerint ezt meg kell vitatni.

A tanácskozáson Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Héjj Dávid, a miniszterelnök feladatkörébe tartozó ügyekben szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetéseket koordináló miniszterelnöki biztos képviseli a kormányt. MTI

Fotó: HPGY/PS.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.