Pesti Srácok

Pofonnal büntették, cigivel jutalmazták a gyermekotthon lakóit

null

Székely László alapjogi biztos bejelentése nyomán vizsgálódtak a kalocsai speciális gyermekotthonban az illetékes hatóságok, melynek során bántalmazások sorára derült fény. Volt aki öt-hat pofont kapott egy kihágásért, egy másik gyermeknek kulcscsomóval csaptak a tenyerébe. A vizsgálatból kiderült, a gyermekotthonban sok a betöltetlen munkakör, és hiányos a dolgozók felkészültsége.

A gyermekotthon lakói enyhébben ítélik meg a bántalmazást

Székely László alapjogi biztos bejelentés nyomán kérte a kalocsai speciális gyermekotthon működésének teljes körű vizsgálatát a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Országos Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatójától. A gyermekotthonban mindkét szerv külön helyszíni vizsgálatot tartott.

PestiSracok facebook image

A fenntartó vizsgálatakor egy gyermek arról számolt be, öt-hat pofont kapott, amikor egy szökése után visszavitték, egy másik gyermek pedig elmondta, hogy az egyik nevelő a kulcscsomójával a tenyerébe csapott, ezek azonban a gyerekek szerint nem számítanak bántalmazásnak.

A vizsgálat szerint a speciális gyermekotthonban élők az átlagos gyermekeknél enyhébben ítélik meg a bántalmazást, ez pedig az alapjogi biztos szerint a gyermekotthonban élő gyerekek jogi tájékozatlanságát jelzi. Székely László ezért tájékoztatást kért Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől arról, miként teljesültek a hasonló ügyekben már korábban megfogalmazott ajánlásai.

A fenntartói vizsgálat azt is feltárta, hogy rendkívül nehéz betölteni a gyermekotthonban megüresedő álláshelyeket, a szakdolgozók pedig megfelelő kompetenciák, képzettség hiányában nem mindig tudják megfelelően kezelni a gyermekek viselkedési, beilleszkedési zavarait, agresszióját. Ezt az OBDK vizsgálata is rögzítette, hozzátéve, hogy a szakdolgozók - főként a gyermekfelügyelők - között nagy a fluktuáció.

A cigaretta, mint a jutalmazás eszköze

A helyszíni vizsgálat alatt az is kiderült, hogy a gyermekotthonban a cigarettát jutalmazási eszközként használták. A fenntartói megállapításokkal összhangban az ombudsman is elfogadhatatlannak, a gyermekek jogait súlyosan sértőnek nevezte ezt a gyakorlatot. Székely László egyetértett az ezzel kapcsolatos fenntartói intézkedéssel, és azt is javasolta, az intézményben mutassanak be a gyermekek életkorának megfelelő filmeket a dohányzás ártalmairól, és kérjék olyan szakember segítségét, aki a gyermekek leszoktatását megfelelő módszerekkel segítheti.

A gyermekjogi képviselőnek több gyermek számolt be arról, hogy ritkán találkozik a gyámjával, rendszertelenül látogatják őket, a kapcsolattartás kiszámíthatatlan. Az ombudsman szerint ez a gondozott gyermekek jogainak sérelmét okozza. Az alapjogi biztos felkérte Balog Zoltánt, hogy országos szinten mérje fel: a gyámok eleget tudnak-e tenni a gyermekekkel való találkozás kötelezettségének.

Az ombudsman korábban már többször is rámutatott arra, hogy a betöltetlen munkakörök, a speciális ellátási igényű gyermekkel való foglalkozásra felkészítés hiánya a gyermekek jogainak sérelméhez vezet. Székely László a kalocsai speciális gyermekotthon vizsgálatának alapján azt állapította meg, hogy ezek az aggályok továbbra is fennállnak - írták.

Egy gyermekotthonban a betöltetlen munkakörök és a dolgozók felkészítésének hiánya a gyermekek jogainak sérelméhez vezet, az ombudsman szerint ezt támasztják alá a kalocsai speciális gyermekotthonban feltárt visszásságok is.

A szaktárca egy korábbi ombudsmani ajánlásra úgy válaszolt, hogy várhatóan 2016 első felében módosítják a jogszabályt, amely előírja majd, hogy a speciális szükségletű gyermekeket gondozó intézmények szakdolgozói meghatározott időn belül kötelesek lesznek elvégezni egy felkészítő tanfolyamot. A módosított jogszabály legkorábban 2017. január 1-jén lép hatályba.

Forrás: MTI Fotó: koronaradio.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.