Pesti Srácok

Rétvári: „Már több mint ezer iskola vezetőivel, tanáraival” folyt egyeztetés

Rétvári: „Már több mint ezer iskola vezetőivel, tanáraival” folyt egyeztetés

Rétvári Bence szerint sok vidéki kistelepülés számára a folyamatos bizonytalanságot eredményezte az önkormányzati fenntartás. Már több mint ezer iskola vezetőivel, tanáraival egyeztetett az oktatásirányítás a köznevelési fórumokon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Rétvári Bence bejelentette: 95 helyszínen 1005 iskola vezetőivel, tanáraival konzultáltak. A politikus arról is beszélt, hogy a jövő héten ül össze a köznevelési kerekasztal, ahol hétoldalú egyeztetést tartanak a köznevelés rendszeréről. Előrevetítette: hosszú egyeztetésfolyamat veszi kezdetét, amelynek célja annak vizsgálata, hogyan lehet javítani a diákok teljesítményén.

Rétvári Bence felidézte: sok vidéki kistelepülés számára a folyamatos bizonytalanságot eredményezte az önkormányzati fenntartás, a 2010-et megelőző nyolc évben 381 iskolát, telephelyet kellett emiatt bezárni, ami negatív hullámmal, elbocsátással is járt. Ezt a folyamatot az állami fenntartással tudták megállítani - jelentette ki.

PestiSracok facebook image

MTI

fotóó:kdnp.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.