emmi
A pedagógus-szakszervezetek ellen döntött a Fővárosi Törvényszék
A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a pedagógus szakszervezetek kérelmét a még elégséges szolgáltatás tárgyában, elutasította továbbá a normakontroll eljárásra irányuló kérelmüket is – közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).A napokban utalják az emelt pedagógusbéreket is
A közszféra béremelései között ezekben a napokban érkeznek az idei első emelt pedagógusbérek is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden. A tárca közleménye szerint januártól újabb 10 százalékkal, 2010-hez képest pedig két és félszeresére emelkedtek a pedagógusbérek. Az emelés összesen 145 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint, köztük az óvodai, általános iskolai és gimnáziumi pedagógusokat.Hamis adatokat közöl a kihűléses halálesetekről a kamuszervezet
Az állampolgárokat súlyosan félrevezetik azok az adatok, amiket a Magyar Szociális Fórum több éve – jellemzően a téli időszakban – a kihűléses halálesetek kapcsán közöl. Az MSZF által kiadott számok ellenőrizhetetlenek, a szervezet nem létezik, nem szerepel a birosag.hu oldalon fellelhető civil szervezetek névjegyzékében–derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.Már februárban megkapják a húszszázalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkötelezett a kulturális dolgozók megbecsülése és munkájuk elismerése mellett, ezért a kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a húszszázalékos béremelést a kulturális területen dolgozók – közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.Csak a tanárok kevesebb mint egyötöde vett részt a sztrájkban
Országosan az iskolákban foglalkoztatott pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett rész a hétfői sztrájkban - közölte az előzetes adatok alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.Törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk
A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk – írta szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).EMMI: Biztos, hogy már nem lehet törvényes a hétfői pedagógussztrájk
A bírósági eljárással összefüggő határidők miatt már napokkal ezelőtt eldőlt, hogy nem lesz jogerős bírósági ítélet január 31-re, így már biztos, hogy nem lehet törvényes a hétfői pedagógussztrájk írja az EMMI közleményében.Jómódú szülők gyermekei tanulnak abban a gimnáziumban, ahol szabálytalanul zajlott a középfokú felvételi
Egy intézményben találtak szabálytalanságot a középfokú felvételi vizsgák alatt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel. A HVG információi szerint a Kürt Alapítványi Gimnázium egyik termében bontották fel hamarabb a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot. A szóban forgó elitintézménybe egyébként tehetős szülők járatják tinédzser gyermekeiket.Az EMMI cáfolja, hogy meghosszabbították volna a tanárok oltási határidejét
Az Emmi szerint téves állítás, hogy a tanárok oltási határidejét meghosszabbítanák, ahogy azt az RTL közölte. A jogszabály eleve azt rögzítette, hogy akik december 15-ig nem vették fel az oltást, azoknak a munkáltató felhívását követően 15 napjuk van arra, hogy ezt pótolják – közölte a tárca.Ajánljuk még















