emmi
Szóbelizhet, aki önhibáján kívül nem tudott részt venni az írásbeli érettségin
A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például koronavírus-fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenlegi vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások megszervezésére szabadtéren – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.Emmi: Semmilyen kórházat nem akarunk bezárni!
Újabb szándékos rágalmazásnak és félremagyarázásnak tartja a baloldal részéről az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt az információt, amely szerint kórházbezárásokra készülnének. Az Emmi mindezt arra reagálva írta, hogy Kunetz Zsombor elemző a közösségi oldalán megosztotta a tárca egy körlevelét, megjegyzésként pedig kórház- és rendelőbezárásokat valószínűsített.EMMI: a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatják a sportlétesítményeket
Az új szabályozás alapján a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek látogathatják a jégpályákat, az uszodákat, az edző- és fitnesztermeket és a sportlétesítményeket – írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).Kásler: jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás
Május 3-ától újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás, a beavatkozások előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával történhetnek – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán, a közösségi oldalán.Újraindult az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán a jelenléti nevelés, oktatás
Újraindult az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán a jelenléti nevelés, oktatás hétfőn. Az óvodákban országosan a gyermekek hatvan százaléka, az iskolákban a tanulók hetvenöt százaléka jelent meg – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. Közleményükben hozzátették: a pedagógusok szinte valamennyien munkába álltak. A tárca köszönetet mondott minden óvodai és iskolai dolgozónak a jelenléti nevelés, oktatás újraindításáért végzett áldozatos munkájáért.Kásler Miklós: iskoláink újranyitása érdekében kérem, éljenek az oltás lehetőségével!
Kásler Miklós hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztjában tájékoztatta követőit, hogy a terveknek megfelelően folyamatos a pedagógusok soron kívüli oltása. A miniszter azt írta: az első körben beoltott, több mint hatvanhatezer érintettel a regisztráltak átoltottsági aránya immár ötvennyolc százalékra emelkedett, a napokban zajló második oltási kör végéig pedig valamennyi regisztrált iskolai, óvodai és bölcsődei dolgozó megkapja legalább az első oltását. A tárcavezető arra kért mindenkit, hogy az iskoláink biztonságos újranyitása érdekében, aki még nem tette meg, regisztráljon, és éljen az oltás lehetőségével.Kásler Miklós: Magyarország az átoltottság éllovasává vált (Videó!)
Kásler Miklós hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban értékelte az elmúlt néhány hónapban, a koronavírus-járvány elleni küzdelemben elért eredményeket. A miniszter videójában hangsúlyozta, hogy karácsonykor még az első, ma pedig már két és fél millió magyar honfitársunk koronavírus elleni oltásáról számolhat be. A kedvező számok mellett azonban továbbra is azt kéri mindenkitől, éljen az oltás lehetőségével.Rendkívüli támogatással segíti a kormány a 100 Tagú Cigányzenekart
A 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, ezért az emberi erőforrások minisztere harmincmillió forint rendkívüli támogatást adott a zenekar számára. A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik.Ajánljuk még
















