Pesti Srácok

A pedagógus-szakszervezetek ellen döntött a Fővárosi Törvényszék

A pedagógus-szakszervezetek ellen döntött a Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a pedagógus szakszervezetek kérelmét a még elégséges szolgáltatás tárgyában, elutasította továbbá a normakontroll eljárásra irányuló kérelmüket is – közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Mint írták, a pedagógus-szakszervezetek által tudatosan a választási kampány időszakára szervezett jogszerűtlen akciók sértik a gyerekek és a szülők érdekét, a járvány és a sok hiányzás miatt így is sok teher hárult rájuk. Továbbra is kérik a szakszervezeteket és az aktivistákat, legyenek tekintettel a gyermekekre és a szülőkre. A január végi munkabeszüntetési akcióról a bíróság kimondta, hogy törvénytelen volt, és most első fokon a még elégséges szolgáltatásról szóló szabályozás jogszerűségét is megerősítette a Fővárosi Törvényszék. A sztrájk olyan alapjog, melynek módját és feltételeit jogszabályok határozzák meg, ezért kérik a szakszervezeteket, hogy fejezzék be a törvénytelen lépéseiket, térjenek vissza a törvényesség útjára – fogalmaztak a tárca közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.