pedagógussztrájk
Újabb tanári alakulat kereste fel a Belügyminisztériumot, majd sérelmezték, hogy „csak” egy titkárságvezetővel találkozhattak (KÉPEK)
Bár a Belügyminisztérium előtt napokig fagyoskodó diákok a hideg miatt visszavonulót fújtak, vannak pedagógusok, akiknek továbbra is becsípődésük, hogy a belügyminiszterrel személyesen találkozzanak, a szemébe nézzenek és átadják a követeléseiket. Így történt ez ma is, amikor a Történelemtanárok Egylete sorakozott fel a hivatal előtt annak érdekében, hogy egy petíciót nyújtsanak át Pintér Sándornak, de most sem jártak szerencsével, ami a szembenézést illeti, mivel egy hátsó bejáraton engedték be őket és „csak” egy helyettes államtitkár titkárságvezetőjével találkozhattak, aki átvette az irományt. Nagy hűhó semmiért. Tragédia! A Pedagógus Kar elnöke szerint a tanárok bérének és munkaidejének rendezése meggyőzi a pedagógusokat
Ha minden jól megy és az EU betartja a szavát, akkor már január elsején emelik a pedagógusok bérét 21 százalékkal, de a Pedagógus Kar elnöke reméli, hogy lesz majd még további emelés is. Horváth Péter ugyanakkor elmondta, hogy a jutalmazási rendszer kialakítása is megfontolandó, de úgy tudja, hogy vannak erre vonatkozó tervek a köznevelési minisztérium előtt. Azt, hogy a pedagógus kollégák mennyire elégedettek az eddig elért eredménnyel, azt még nem tudja, ahogyan azt sem, hogy lesznek-e még sztrájkok, hiszen ezek megszervezése nem az ő, hanem a szakszervezetek hatásköre. Továbbá beszélt arról is, hogy az elbocsátott tanárok tudták, hogy a munka megtagadása következményekkel jár, de a bíróság fogja majd kimondani, hogy a retorzió mértéke igazságos volt-e. Schilling Árpád megfejtette: aki tanít, arra nem bízhatjuk a gyerekeinket...
...csak arra, aki nem tanít, de leglább tüntet. Legalábbis ez derül ki a Franciaországba emigrált színházi rendező bejegyzéséből, aki szerint azok a tanárok és diákok a bátrak, akik most tüntetnek, akik pedig nem, azok a csendes többség, akik rettegnek és szégyellik is magukat. Továbbá jellemtelennek, gyávának, hazudozónak tartja őket, akik előbb-utóbb mások ellenségévé válnak, mert valahol le kell vezetniük a feszültséget. Majd felteszi a kérdést, hogy ők a legalkalmasabbak arra, hogy felnőttségre, autonómiára neveljék a gyerekeket? Schilling szerint az ellenállók fognak bekerülni nagy valószínűséggel a nemzeti tananyagba, és nem a most hallgató tanárok. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.