pedagógussztrájk
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gyermekek jogait és érdekeit figyelembe véve arányos a pedagógusok sztrájkjogának korlátozása
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az ellenzéki képviselők által benyújtott indítványt, amely a pedagógussztrájkhoz kapcsolódó, még elégséges szolgáltatás mértékének utólagos normakontrolljára irányult – derül ki a testület honlapjára szerdán feltöltött közleményből és az ott nyilvánosságra hozott határozatból.XXI. Század Intézet: a bérkövetelés már régen nem játszik szerepet a baloldal által eltérített „tanártüntetéseken”
Balos belüggyé vált az eltérített tanártüntetés – állapítja meg legújabb elemzésében a XXI. Század Intézet. Mint arra felhívják a figyelmet, az ellenzéki pártok áprilisi újabb veresége után megpróbáltak a társadalmi elégedetlenségből politikai tőkét kovácsolni, rátelepedve a kata-törvény módosítása miatti tiltakozásra, majd a pedagógustüntetésekre is.Budapesten nyolc tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt
December elsejei hatállyal, rendkívüli felmentéssel szüntették meg tankerületi igazgatók három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának a közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium, hozzátéve, hogy korábban ezeket a tanárokat már figyelmeztették, hogyha megtagadják a munkavégzést bármilyen okból, akkor menniük kell. Nem ijedtek meg, most távozni kényszerülnek.Belügyminisztérium: a választások óta tizennégyszer tárgyaltak a pedagógusokkal
A pedagógus szakszervezetek kérésére a tavaszi választások óta az ötödik, a sztrájkbizottság megalakulása óta a tizennegyedik sztrájktárgyalásra került sor hétfő délután a Belügyminisztériumban – írja a tárca közleményében. Mint kiemelték, a minisztérium tájékoztatta a szakszervezeteket a tervezett pedagógus-béremelésről és arról, hogy hol tartanak a tárgyalások az Európai Bizottsággal a béremelés fedezetét is nyújtó uniós források kifizetéséről.Élőlánccal indították a reggelt a pedagógussztrájk résztvevői
Minden eddiginél nagyobb szolidaritási akciót rendeztek a tiltakozók csütörtök reggel – számolt be az Index. A főváros több kerületében már kora reggel kisebb-nagyobb csoportok gyülekeztek, hogy aztán a tanárok, a diákok és a szülők közösen csatlakozzanak az élőlánc egy pontjához. Az óbudai iskolák is összefogtak, a közintézmények mellett egy alapítványi iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez. Természetesen a politikusok most sem maradtak távol az akciótól, a párbeszédes Szabó Tímea a helyszínről jelentkezett be, a noÁr mozgalom alapítója, Molnár Áron pedig a sajtótájékoztatón osztotta meg magvas gondolatait.Ferencz Orsolya a PS-nek: Jogsértő lehet, hogy tanárok diákokat politikai állásfoglalásra ösztökélnek
Nem fogy ki a szufla a tanár-diák tüntetésekből. Az október 23-i ünnepen is több ezren tüntettek, követelve többek között a tanárok bérének rendezését. A Ferkó Dániel kérdezben ezúttal Ferencz Orsolya válaszolt a témában, egyrészt politikusként, másrészt úgy is, mint édesanya. Szerinte a jogsérelem lehetőségét hordozza magában, hogy tanárok gyerekeket direkten vagy indirekten politikai állásfoglalásra ösztökélnek egy alá-fölé rendeltségi viszonyban. Évek óta trendszerűen zajlik, hogy bizonyos iskolákban a gyerekek folytonos politikai befolyásolásnak vannak kitéve. Adott esetben a tantárgyhoz egyáltalán nem illő témákban, például idegen nyelvi órán arról tanul egy gyerek, még ha idegen nyelven is, hogy miért jó dolog a poliamor. De ahogy láttuk a tüntetések egyik központi alakjának, Törley Katalinnak az volt a Facebook-képe, hogy le a monogámiával - nyilatkozta a PS-nek Ferencz Orsolya józsefvárosi önkormányzati képviselő. Részletek a videóban!Orbán Viktor most közvetlenül a német nagyközönséghez beszélhetett és az igazságával sokkolta is a liberálisokat – Politikai Pankráció (videó)
A Politikai Pankráció legutóbbi adásában a beszélgetés résztvevői, Kosik Kristóf ügyvéd és rockzenész, Bálint Botond, a PestiSrácok.hu vezető szerkesztője és Huth Gergely újfent rácsodálkozhattak a szólásszabadság németországi helyzetére, a német "haladók" szerint ugyanis Orbán Viktor nagy hatású és sikerű berlini pódiumbeszélgetését egyszerűen nem lett volna szabad megengedni, engedélyezni. Orbán Viktor nagyon keményen mondta bele a németek arcába, hogy Magyarország bizonyosan nem akar utánuk menni azon az úton, amin most ők járnak. A Financial Times egyik véleménycikkének szerzője pedig valami olyan gondolatba gabalyodott bele, hogy szerinte 1956-ban az amerikaiak megvédték Magyarországot. Mi másképpen emlékszünk. A pedagógussztrájk legrosszabb része is szóba került, jelesül az, hogy egyes tanárok, iskolák gátlástalanul felhasználják a rájuk bízott gyerekeket a saját politikai céljaik érdekében.A tervezett béremelés bejelentése ellenére ma is tüntetnek a pedagógusok
Péntekre is országos megmozdulást hirdetett a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amelyen újra a magasabb fizetésért és a sztrájkjog visszaállításáért tüntetnek – írja a Telex.Az átpolitizált pedagógussztrájkkal az a legnagyobb baj, hogy súlyos feszültséget szül a diákok között is
Ahogyan arról a tegnapi napon portálunk beszámolt, egy, a neve elhallgatását kérő forrásunk szerint a Trefort Gimnáziumban gyakorlatilag listázták és nyilvánosan megszégyenítették azokat a diákokat, akik nem vettek részt a szerda reggeli, diákok által szervezett élőlánccal egybekötött tanársztrájkban. Csapodi Zoltán, az intézmény igazgatója lapunknak nyilatkozva cáfolta ezeket az értesüléseket. Az intézményvezető elmondta: a diákok csak abban az esetben vehettek részt a reggeli élőláncban, ha a szülő előzetesen kikérte őket. Csapodi Zoltán ugyanakkor azt nem tartja elképzelhetőnek, hogy az élőlánctól távol maradt diákokat bármilyen fajta megszégyenítés érte volna, azonban hozzátette, hogy a diákok között kialakulhatnak viták a helyzettel kapcsolatban, ugyanis – ahogyan az intézményvezető fogalmazott – ez ilyen helyzetben természetes, hisz ahányan vagyunk, annyiféleképp ítéljük meg a helyzetet.Ajánljuk még