Pesti Srácok

Fél óráig bírták a diákok az ülősztrájkot a Blaha Lujza téren

Fél óráig bírták a diákok az ülősztrájkot a Blaha Lujza téren

A mai napra országos ülősztrájkot hirdettek meg a diákok az Egységes Diákfront vezénylésével, miután a múlt héten nyolc pedagógust bocsátottak el az állásából polgári engedetlenség miatt. Túl nagy érdeklődés nem övezte a megmozdulást, ugyanis csak körülbelül ötven fő vett részt a Blaha Lujza téri ülősztrájkon, ami nem sokkal hét óra után vette kezdetét, de már fél nyolckor véget is ért. A tiltakozók közül páran a Sándor-palotához és a Karmelita kolostorhoz vonultak, és papírrepülőket próbálnak bejuttatni az épületbe, amin a követeléseik szerepelnek.

Nem mondhatni, hogy túl kitartóak lennének a diákok, ugyanis a Blaha Lujza térre szervezett ülősztrájkot alig fél óráig bírták. Az eredeti tervük az volt, hogy a tér négy sarkát foglalják el, de végül egy csoportba verődve tüntettek. Mint kiderült, a Rákóczi utat is szerették volna elfoglalni, de ezt nem engedték nekik a rendőrök. Sajtóinformációk szerint körülbelül ötvenen gyűltek össze a mínusz egy fokban a téren.

Az ELTE előtti tünci is kifújt

Ám nem csak a Blaha Lujza térre, hanem az Egyetem térre is szerveztek megmozdulást, ráadásul az ELTE, de ez sem tartott túl sokáig. A diákok tapssal és egy közös fotóval álltak végül ki a pedagógusok mellett.

PestiSracok facebook image

Többen viszont a a Sándor-palotához és a Karmelita kolostorhoz mentek táblákkal és a petíciójukkal, amit Orbán Viktornak szeretnének átadni. A szervezők előzetesen azt kérték a tüntetőktől, hogy hozzanak magukkal papírrepülőt vagy sárga rózsát, amire a követeléseiket írják. Repülők aztán valóban készültek, amiket megpróbáltak bejuttatni az épületbe. A fiatalok jelenleg is ott szobroznak a helyszínen és énekelnek transzparensekkel a kezükben.

Forrás: Index, fotó: Pressio

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.