blaha lujza tér
Közterületi kutyavécék, randióra és még több kerékpáros fejlesztés - "Előremutató" fejlesztésekre tervez százmilliókat elszórni a főváros
Karácsony Gergely, nemzetünk biciklisáv felelőse idén már sokadszorra jelentette be, hogy a főváros a csőd szélén táncol, sőt már csődbe is ment nemegyszer. A rejtélyesen elszublimált fővárosi tartalékokról persze továbbra is mélyen hallgat, helyette könnyebb megoldásként a kormányt hibáztatja a politikai nagyvad. Legújabb innovációja a közöségi költségvetésről indított szavazás. Ennek a helyi tervei között közel 70 db ötlet szerepel, amelyekben bőven akad olyan, ami a kerékpározással van összefüggésben. Hiszen nem elég az Üllői útra telepített számtalan Karácsony-cölöp, amely akadályozza a mentőket. Az ötletek megvalósítása csak 500 szavazat felett lehetséges. A legtöbb tervezetnél pedig már nem sok hiányzik, hogy elérjék ezt a számot. Íme a legfontosabb fejlesztések, amelyek Karácsonyék szerint elengedhetetlenek, hogy a csődbe jutott főváros felvirágozhasson:Karácsony Gergely rettenetesen kifakadt, de ezúttal is eltévesztette a házszámot
Budapest főpolgármestere ismét elővette a keménykedő énjét, vagy csupán a sok tucat tanácsadója közül éppen annak a kezébe került a klaviatúra, aki tornából felmentettként a nagyvad árnyékából erősködik a közösségi médiában.Megbánta tettét a Blaha Lujza téri fagyilkos
Bardóczi Sándor főtájépítész számolt be róla, hogy egy ismeretlen elpusztította a nemrég felújított Blaha Lujza tér egyik párfányfenyőjét. Bardóczi kijelentette, a térfigyelő kamerák elemzése zajlik és gondoskodnak a balesetveszély elhárításáról, valamint a pótlást is előkészítik. Most viszont váratlan fordulat történt, ugyanis jelentkezett a "fagyilkos", aki vállalta az új fa ültetésének költségeit is.Húsz évet kapott a Blaha Lujza téri gyilkos
Agyonütött Budapesten, a Blaha Lujza téren egy férfit az a vádlott, akit 20 év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék szerdán – tudatta közleményében a bíróság sajtótitkársága.Horn Gyulát istenítik, egymással is veszekednek, de semmilyen kényes kérdésre nem válaszolnak a baloldali képviselők a Fővárosi Közgyűlésben
Az MSZP azt mondja magáról, hogy ők az igazi baloldal, ezt pedig bizonyította is Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere, aki a Fővárosi Közgyűlésben magából kikelve védte és egyben istenítette Horn Gyulát. Ezek tehát a fontos dolgok a baloldal számára, illetve a folyamatos terelés, menekülés és mutogatás, amikor munkáról van szó. Karácsony Gergely továbbra is kiállt amellett, hogy Horn Gyuláról sétányt nevezzenek el, miközben hangsúlyozta, hogy a családjának mennyi szenvedést okoztak a kommunisták. A paradoxonok azonban sosem számítottak igazán Karácsonynak, ahogy a baloldalnak sem, akik mélyen hallgattak, amikor Korányi Dávid került szóba, Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője hiába tette fel újra és újra a kérdéseket, némaságba burkolózott a baloldali képviselők csapata. Soproni Tamás, a Momentum terézvárosi polgármestere ugyancsak méltatlankodott a főpolgármesternél egy ígéret megszegése miatt, de Karácsony Gergelyt nem lehetett kizökkenteni a nemtörődöm nyugalmából. Ezt a PestiSrácok.hu stábjának sem sikerült elérnie, hiszen hiába kérdeztük a Blaha Lujza tér drágított felújításáról, ahol a műszaki tartalom csökkentetten készült el, valamint a kárpátaljai magyarokra tett ormótlan kijelentését is hiába firtattuk, néma maradt Budapest délceg ura. László Imre, XI. kerületi DK-s polgármestert is megpróbáltuk szóra bírni, hiszen a baloldali koalíció szétesőben van Újbudán a polgármester faragatlan döntése miatt. Ugyanis a több botrányba keveredett, idén a szocialistáktól a DK-ba ejtőernyőző egykori MSZP-s elnököt nevezte ki kabinetvezetőnek, Molnár és helyettese, Lakos Imre pedig nagyon sok baloldali gyomrát megfeküdte. Az év utolsó Fővárosi Közgyűlése sem hozott meglepetést, a kérdések lepattantak a baloldalról, munkát nyomokban sem lehetett látni a városvezetéstől, nagy hangú öndicséretet azonban folyamatosan. Nézzétek meg videónkat!Nem működő WC-vel szelfizett a sértődött főpolgármester, amiért mindenki kősivatagnak látja a „Blaha Lujza ligetet”
Karácsony Gergely igencsak megsértődött, amiért senki nem hitte el neki, hogy a kősivataggá degradált Blaha Lujza tér egy liget, ahogyan azt ő állítja. A főpolgármester szerint a Fidesznek és „csatolt médiájának” az volt a legnagyobb baja a felújított térrel, hogy nincs nyilvános WC. Ez mondjuk huszadrangú kérdés, de ha már felhívta rá Karácsony Gergely a figyelmet: az említett illemhely nem működik.Volt képe ligetnek nevezni a térkősivatagot... – Karácsony kiállt, és belehazudta az emberek arcába, hogy zöldebb lett az új Blaha Lujza tér
Átadták a felújított fővárosi Blaha Lujza teret szombaton. Az eseményen Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy az eső ellenére szép ez a nap, mert komoly adósságot jöttek törleszteni. Úgy fogalmazott, hogy a város közepén egy liget jött létre, amely tavasszal látszani fog.Drágábban, kevesebbet és később – Karácsonyék megvillantották a szakértelmet a Blaha felújítása során
A korábbi, a még Tarlós István vezette Fővárosi Közgyűlés 2019 májusában egy 4,167 milliárdos rekonstrukciós büdzsét fogadott el a tér fejlesztésére. Az októberi választás után az új városvezetés arra hivatkozva gondolta újra a beruházást, mert drágállotta. Ehhez képest csaknem négyszázmillió forinttal drágult a projekt úgy, hogy az eredeti koncepció műszaki tartalma jóval szélesebb volt, mint ahogy végül Karácsonyék megrendelték a Strabag leánycégétől a beruházást.Fél óráig bírták a diákok az ülősztrájkot a Blaha Lujza téren
A mai napra országos ülősztrájkot hirdettek meg a diákok az Egységes Diákfront vezénylésével, miután a múlt héten nyolc pedagógust bocsátottak el az állásából polgári engedetlenség miatt. Túl nagy érdeklődés nem övezte a megmozdulást, ugyanis csak körülbelül ötven fő vett részt a Blaha Lujza téri ülősztrájkon, ami nem sokkal hét óra után vette kezdetét, de már fél nyolckor véget is ért. A tiltakozók közül páran a Sándor-palotához és a Karmelita kolostorhoz vonultak, és papírrepülőket próbálnak bejuttatni az épületbe, amin a követeléseik szerepelnek.Ajánljuk még