Pesti Srácok

Közterületi kutyavécék, randióra és még több kerékpáros fejlesztés - "Előremutató" fejlesztésekre tervez százmilliókat elszórni a főváros

Közterületi kutyavécék, randióra és még több kerékpáros fejlesztés - "Előremutató" fejlesztésekre tervez százmilliókat elszórni a főváros

Karácsony Gergely, nemzetünk biciklisáv felelőse idén már sokadszorra jelentette be, hogy a főváros a csőd szélén táncol, sőt már csődbe is ment nemegyszer. A rejtélyesen elszublimált fővárosi tartalékokról persze továbbra is mélyen hallgat, helyette könnyebb megoldásként a kormányt hibáztatja a politikai nagyvad. Legújabb innovációja a közöségi költségvetésről indított szavazás. Ennek a helyi tervei között közel 70 db ötlet szerepel, amelyekben bőven akad olyan, ami a kerékpározással van összefüggésben. Hiszen nem elég az Üllői útra telepített számtalan Karácsony-cölöp, amely akadályozza a mentőket. Az ötletek megvalósítása csak 500 szavazat felett lehetséges. A legtöbb tervezetnél pedig már nem sok hiányzik, hogy elérjék ezt a számot. Íme a legfontosabb fejlesztések, amelyek Karácsonyék szerint elengedhetetlenek, hogy a csődbe jutott főváros felvirágozhasson:

Kerékpáros és gyalogos átkelés biztonságosabbá tétel e Béke utcán

A Rákos-patak melletti kerékpárút részeként a Béke utcai átkelés biztonságosabbá tétele. A Tahi utca és a Béke utca kereszteződésénél a kerékpáros forgalomnak át kell kelnie a Béke utcán, ami számos veszélyhelyzetet foglal magában.

Helyszín: XIII. kerület, Tahi utca és Béke utca kereszteződése

PestiSracok facebook image

Tervezett költség: 60 millió forint

A Nagykörút egy szakaszának megújítása

A Podmaniczky utca és az Aradi utca közötti szakasz mindkét oldali megújítása a kerékpársávok és a zöldfelületek tekintetében - elsősorban taktikai urbanisztikai eszközökkel.

Helyszín: VI. kerület, Teréz körút

Tervezett költség: 120 millió forint

A Nagykörút egy szakaszának megújítása | Közösségi költségvetés (budapest.hu)

Dózsa György út kerékpározhatósága

A Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor között a Dózsa György út kerékpározhatóságának megoldása vegyes busz/kerékpársáv létesítésével.

Helyszín: VI., VII., XIV. kerület, Dózsa György út Hősök tere és Ajtósi Dürer sor között

Tervezett költség: 120 millió forint

Hiányzó kerékpáros és gyalogos összeköttetések kiépítése Zuglóban

A Szederkény utca és a Rákospalotai körvasút sor között egy körülbelül 200 méteres szakaszon a hiányzó kerékpáros és gyalogos kapcsolat kiépítése. Egy több mint 6 km-es, városrészeket összekötő útvonal válhatna akadálymentessé és vonzóvá Rákospalota és Angyalföld határától egészen a Kerepesi útig.

Helyszín: XIV. kerület, Rákospalotai körvasút sor

Tervezett költség: 120 millió forint

Hiányzó kerékpáros és gyalogos összeköttetések kiépítése Zuglóban | Közösségi költségvetés (budapest.hu)

Védettebb kerékpáros útvonalak

Biztonságos kerékpáros közlekedést lehetővé tevő fejlesztések megvalósítása, ami jelentheti például a kerékpárút fizikai elválasztását, szintbeli kiemelését, optikai jelölését, az indirekt balra kanyarodási lehetőség jelölését – különösen a veszélyesebb kereszteződésekben, vagy akár egyes egyirányú utcák megnyitását szembeforgalmú kerékpározásra.

Tervezett költség: 120 millió forint

Védettebb kerékpáros útvonalak | Közösségi költségvetés (budapest.hu)

Nem elég a biciklisáv, 120 millióért kell elválasztósávot zöldíteni

  • „Randióra a Blahán” 15 millió forint tervezett költséggel, melynek keretében egy köztér napóra kerülne felállításra.
  • „Utcazenepontok a városban”40 millióért, amely arról, hogy a zeneszék, zenekarok közterületeket foglalnak le, hogy ott koncertet adjanak.
  • „Közösségi szónoklati hely”2 millió forintért, ahol „meghatározott időben megengedett a nyilvános szónoklat tartása.”
  • „Örömüzenetek a városban”6 millió forint értékben.
  • DE továbbra is megtalálhatjuk a „Közterületi kutyavécéket”, melyre a főváros a megszavazása esetén akár 30 millió forintot is költene!
  • „Az Üllői út elválasztósávjának zöldítése”: Az Üllői úton a József Attila lakótelep magasságában a középső elválasztósáv zöldítése az aszfalt feltörésével, cserjék telepítésével – 120 millió forint.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.