Üllői út
Közterületi kutyavécék, randióra és még több kerékpáros fejlesztés - "Előremutató" fejlesztésekre tervez százmilliókat elszórni a főváros
Karácsony Gergely, nemzetünk biciklisáv felelőse idén már sokadszorra jelentette be, hogy a főváros a csőd szélén táncol, sőt már csődbe is ment nemegyszer. A rejtélyesen elszublimált fővárosi tartalékokról persze továbbra is mélyen hallgat, helyette könnyebb megoldásként a kormányt hibáztatja a politikai nagyvad. Legújabb innovációja a közöségi költségvetésről indított szavazás. Ennek a helyi tervei között közel 70 db ötlet szerepel, amelyekben bőven akad olyan, ami a kerékpározással van összefüggésben. Hiszen nem elég az Üllői útra telepített számtalan Karácsony-cölöp, amely akadályozza a mentőket. Az ötletek megvalósítása csak 500 szavazat felett lehetséges. A legtöbb tervezetnél pedig már nem sok hiányzik, hogy elérjék ezt a számot. Íme a legfontosabb fejlesztések, amelyek Karácsonyék szerint elengedhetetlenek, hogy a csődbe jutott főváros felvirágozhasson: Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.