Pesti Srácok

Húsz évet kapott a Blaha Lujza téri gyilkos

null

Agyonütött Budapesten, a Blaha Lujza téren egy férfit az a vádlott, akit 20 év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék szerdán – tudatta közleményében a bíróság sajtótitkársága.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint 2021. június 26-án hajnalban az ittas vádlott cigarettát kért a Blaha Lujza téren egy beszélgető társaság egyik tagjától. Miután nem kapott, ütni akart, támadását azonban a másik férfi kivédte, és segítséget kért a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröktől, akik elküldték a térről a vádlottat. A vádlott ezek után azért, hogy elégtételt vegyen, visszatért egy másfél méteres, két és fél kilós vasrúddal a térre, és azt kiabálta: "megöllek titeket". Majd a társaság egyik tagját a vasrúddal fejbe vágta. Az áldozat a kórházban belehalt sérüléseibe.

Egy másik vádpont szerint a férfi 2017. július 30-án összetűzésbe került két külön, számára ismeretlen társasággal a Nyugati téren és egyiküket egy karóval fejbe ütötte. A sértett közvetett életveszélyes sérülést szenvedett. A bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlott többszörösen büntetett előéletét, illetve azt, hogy feltételes szabadságra bocsátás és másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el cselekményét.

Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék több személy ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt visszaesőként 20 év fegyházra ítélte a vádlottat, aki nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség súlyosításért, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért, a vádlott és védője eltérő minősítésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést, így a törvényszék elsőfokú döntése nem jogerős.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.