Pesti Srácok

Élőlánccal indították a reggelt a pedagógussztrájk résztvevői

Élőlánccal indították a reggelt a pedagógussztrájk résztvevői

Minden eddiginél nagyobb szolidaritási akciót rendeztek a tiltakozók csütörtök reggel – számolt be az Index. A főváros több kerületében már kora reggel kisebb-nagyobb csoportok gyülekeztek, hogy aztán a tanárok, a diákok és a szülők közösen csatlakozzanak az élőlánc egy pontjához. Az óbudai iskolák is összefogtak, a közintézmények mellett egy alapítványi iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez. Természetesen a politikusok most sem maradtak távol az akciótól, a párbeszédes Szabó Tímea a helyszínről jelentkezett be, a noÁr mozgalom alapítója, Molnár Áron pedig a sajtótájékoztatón osztotta meg magvas gondolatait.

A portál szerint több ezren vesznek részt a polgári engedetlenségben, amivel egy időben sajtótájékoztatót is tartottak a szervezők. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja elmondta: sok ezer pedagógus tesz le a munkát időlegesen pár órára vagy akár egész napra, de tulajdonképpen a tanév eleje óta folyamatos a gördülő munkabeszüntetés, amelynek a mai egy kiemelt napja.

– jelentette be az érdekvédő, majd hozzátette, hogy november másodikán közoktatási vitanap lesz a parlamentben, november hetedikén pedig a szakszervezetek egyeztetésen vehetnek részt. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke azt hangoztatta, hogy november 22-én, a magyar közoktatás napján demokráciaórákat tartanak a diákoknak, míg november 26-án, a Kossuth téren valódi nemzeti konzultációt tartanak az oktatás helyzetéről.

PestiSracok facebook image

– mondta a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalin, akit szintén kirúgtak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból.

A felszólalók között volt a pedagógussztrájkból hasznot húzó Molnár Áron is, aki arról beszélt, hogy az oktatás helyzete, a diákok jövője nem a jobb- vagy a baloldal kérdése, nem főváros vagy vidék kérdése, nem liberális vagy konzervatív gondolkodás kérdése, hanem közös nemzeti ügyünk. Hozzátette: az ellenállást nemcsak folytatni kell, hanem ki is kell terjeszteni.

A Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea csillogó szemekkel számolt be közösségi oldalán a pedagógussztrájkról, amit előszeretettel lovagol meg az ellenzék, pedig még Ander Balázs, a Jobbik politikusa szerint sem hasznos, hogy piócaként telepednek rá a pártok a megmozdulásra.

Forrás/Fotó: Index, Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.