Élőlánccal indították a reggelt a pedagógussztrájk résztvevőiPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 27. Minden eddiginél nagyobb szolidaritási akciót rendeztek a tiltakozók csütörtök reggel – számolt be az Index. A főváros több kerületében már kora reggel kisebb-nagyobb csoportok gyülekeztek, hogy aztán a tanárok, a diákok és a szülők közösen csatlakozzanak az élőlánc egy pontjához. Az óbudai iskolák is összefogtak, a közintézmények mellett egy alapítványi iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez. Természetesen a politikusok most sem maradtak távol az akciótól, a párbeszédes Szabó Tímea a helyszínről jelentkezett be, a noÁr mozgalom alapítója, Molnár Áron pedig a sajtótájékoztatón osztotta meg magvas gondolatait.
Jövő év elejére elkészül az eltitkolt brüsszeli hatalomkiterjesztést leleplező magyar jelentés Forró drót november 28. A jelentés elengedhetetlen lesz a lopakodó uniós hatáskörtúllépés folyamatának megértéséhez.
Tragédia a Morrison’s 2-ben: egyetlen ütés végzett a 25 éves vendéggel – elfogták a 28 éves támadót Forró drót november 30. Egyetlen ütéssel végzett tegnap este fél tizenegykor a 25 éves vendéggel Budapest belvárosi szórakozóhelyen egy másik vendég.
Budapesten közölték az uniós biztossal: amíg Magyarország nem kapja meg a pénzét, Brüsszel ne is álmodjon új költségvetésről Forró drót december 2. Egyértelmű üzenettel küldék haza az uniós biztost Budapestről.
Szenzáció! A Mol szerezheti meg a szerb olajfinomító orosz részesedését Forró drót november 29. A NIS irányító csomagjának értéke nagyjából 1,41 milliárd dollár. Ez fillérre annyi, amennyi készpénz a Mol kasszájában van.
Kisstílűség, hozzá nem értés, hazugság – mondta Karácsony Gergely, pedig nem is a saját polgármesterségéről beszélt Forró drót