Pesti Srácok

Belügyminisztérium: a választások óta tizennégyszer tárgyaltak a pedagógusokkal

Belügyminisztérium: a választások óta tizennégyszer tárgyaltak a pedagógusokkal

A pedagógus szakszervezetek kérésére a tavaszi választások óta az ötödik, a sztrájkbizottság megalakulása óta a tizennegyedik sztrájktárgyalásra került sor hétfő délután a Belügyminisztériumban – írja a tárca közleményében. Mint kiemelték, a minisztérium tájékoztatta a szakszervezeteket a tervezett pedagógus-béremelésről és arról, hogy hol tartanak a tárgyalások az Európai Bizottsággal a béremelés fedezetét is nyújtó uniós források kifizetéséről.

Mint kifejtették, a szakszervezeteket biztosították róla, hogy a kormány a szankciós válság ellenére is elkötelezett a pedagógusok további béremelésében, és ahogy megszületik a megállapodás Brüsszellel, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés következhet.

– hangsúlyozták, kifejtve: az a cél, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80 százalékát. A mostani bérhez képest 2023-ban az eddig tervezett 10 százalék helyett csaknem 21 százalékos, 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29–30 százalékos lehet a béremelés mértéke.

PestiSracok facebook image

– áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.